Balassagyarmat önkormányzata 21,2 hektárnyi új iparterületet alakított ki a város déli gazdasági zónájában. A hétfői bejáráson tartott sajtótájékoztatón Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elmondta, hogy Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) forrásából, a kormány 549,3 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott a beruházáshoz.

Új iparterületet alakítottak ki BalassagyarmatonFotó: MTI

Schanda Tamás hozzátette, hogy az első negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 1,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Magyarországon 2020-ban a GDP-arányos beruházási ráta 28 százalékos volt, ezzel a harmadik helyre került az uniós rangsorban.

Az új iparterületeket közművesítették, és megépítettek egy 1,2 kilométeres, a nyugati és a déli iparterületet összekötő utat. A beruházás további lehetőségeket tartalmaz, hiszen több mint 200 hektárnyi szabad iparterülettel rendelkeznek még.