A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. fennállásának 70. évfordulóján kétmilliárd forintos beruházással új üzemcsarnokot adott át kedden Süttőn, mely évi 25 ezerről 100 ezer négyzetméterre növeli a cég burkolólap gyártási kapacitását.

re01A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. telephelye – fotó: reneszansz.hu

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőjében elmondta, az új gyártócsarnok átadása csalhatatlan jele, hogy a cég hosszú jövőt tervez magának. Balogh Miklós, a Reneszánsz Zrt. vezérigazgatója elmondta, a süttői mészkő az egész világon keresett. Az itteni kőfaragók munkái az Egyesült Államokban, Kanadában, Belgiumban, Ukrajnában, Franciaországban, Ausztriában, Romániában, Németországban is fellelhetők.

r02A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. telephelye – fotó: reneszansz.hu

Az új feldolgozó üzemmel 20 új munkahely jött létre. A Reneszánsz Zrt. 2018-ban újraindította és saját erőből finanszírozza Magyarországon a kőfaragó szakképzést, amelyen már két évfolyamban 18 diák tanul" – tette hozzá a vezérigazgató. A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. az 1948-ban alapított Kőfaragó Vállalat jogutódja. A társaság 1997-ben került mostani, magyar tulajdonosaihoz, akik közel egymilliárd forintos adóssággal vették át a céget. Akkor 147 embert foglalkoztattak, éves árbevételük 472 millió forint volt.

A 110 hektáron elterülő süttői mészkőbánya a legnagyobb és legértékesebb magyarországi díszítőkőbánya. A területen több mint 300 évre elegendő mészkővagyon található, amelynek fizikai tulajdonságai lehetővé teszik, hogy a díszítő- és építőkő ipar szinte összes termékét előállítsák.

r03A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. telephelye – fotó: reneszansz.hu

A Reneszánsz Zrt. évente 600-800 köbméter faragott épületkövet gyárt, amely a világ élvonalába tartozik, 200 dolgozójuk közül 22 kőfaragó és kőszobrász, tudásukat nemzetközi szinten is elismerik. A társaság 2017-ben 1,6 milliárd, 2018-ban 2,2 milliárd forintos árbevételt ért el.

r04A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. telephelye – fotó: reneszansz.hu

A süttői mészkő jól faragható és fényezhető, keménységének köszönhetően ellenáll a városi ártalmaknak. Számos középület, például a Parlament, a Mátyás templom és a Szent István bazilika felújításánál alkalmazták.