Újabb fejlesztési ciklus indul a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében, amelynek köszönhetően jövőre további nagy beruházások valósulhatnak meg – közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke pénteken Szabadkán az MTI-vel.

A Tisacoop Kft. magyarkanizsai Tisamed mézfeldolgozó és csomagolóüzeme az előző támogatási ciklusban épült meg – fotó: Molnár Edvárd / MTI

Mint azt Pászto István mondta, a gazdaságfejlesztési program lebonyolítását végző Prosperitati Alapítvány szombat reggel egy kérdőívet bocsát rendelkezésre az interneten, amelyben arra keresik a választ, milyen irányú fejlesztésekben gondolkodnak a vajdasági vállalkozók. Olyanok válaszait várják, akik 100 ezer eurót meghaladó fejlesztésekben gondolkodnak – tette hozzá. "Az eddigi fejlesztések során is kikértük a potenciális pályázók véleményét, mert az a meggyőződésem, hogy mindig a közösségi érdekeknek és igényeknek kell megfelelni" – hangsúlyozta Pásztor István.

A kiíró szándéka szerint a pályázatok az idegenforgalom, a mezőgazdasági feldolgozóipar és a technológiailag előrehaladott ipari tevékenységet támogatják. A nagyléptékű fejlesztésekre vonatkozó pályázatokat az év végén írnák ki, és a következő év közepén már meg is kezdődhetne a megvalósításuk. Pásztor István rámutatott, hogy a következő hároméves gazdaságfejlesztési ciklusban körülbelül kétszer akkora mértékű beruházásra lehet számítani, mint az első fejlesztési ciklusban.

A magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség közös vajdasági gazdaságfejlesztési programjának első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.