A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket, a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába.

Illusztráció - Fotó: Israel Andrade

A kormányzati cél világos: a magyar gazdaság újraindításakor minél több olyan vállalkozást meg kell erősíteni, amelyek magas hozzáadott értéket képviselnek, és növelik a gazdaság versenyképességét - emelte ki Varga Mihály pénzügyminiszter a pénteken tartott sajtótájékoztatón.

Közlése szerint a programmal olyan érettebb startupokat céloznak meg, amelyeknek tőkére van szükségük a további növekedésükhöz. Az ilyen befektetések egyik legeredményesebb hazai specialistája a már több mint 30 éve működő Euroventures. A mostani tranzakcióban a Széchenyi Alapok a Euroventures legújabb, ötödik alapjában emel tőkét, és ezzel annak legnagyobb befektetőjévé válik. Ezzel olyan szervezeteket előz meg, mint az Európai Újjáépítési Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Beruházási Bank (EIB) tulajdonában álló Európai Beruházási Alap (EIF). Mindez azért hasznos a magyar gazdaság számára, mert ebben a társaságban megvan az a tudás és tapasztalat, amellyel képes megtalálni és felgyorsítani a legéletképesebb hazai technológiai vállalkozások fejlődését.

Emlékeztetett: júliusban volt már egy hasonló döntés, akkor 10 milliárd forintos befektetésről volt szó. A Széchenyi Alapok felhívására olyan szakmai befektető vállalkozások (inkubátorok és akcelerátorok) jelentkezhettek, akik a korai szakaszban lévő, induló vállalkozások fejlődését tudják elősegíteni.

A mostani lépés pedig a vállalkozások következő, már érettebb életszakaszát, növekedését biztosítja. A befektetést olyan startup vállalkozások kapják, amelyek már letettek valamit az asztalra, vagyis eredményesen működnek, ugyanakkor az újabb szintlépéshez szükségük van további befektetésekre is.

A befektetéseket elsősorban olyan technológiai vállalkozások kapják majd, akik információ-technológiával, biotechnológiával, vagy környezetvédelmi technológiákkal foglalkoznak.

A kiválasztásnál fontos szempont a vállalkozások exportképessége is. Olyan termékeket vagy szolgáltatásokat előállító cégeket keresnek, amelyek a nemzetközi piacon is versenyképesek lehetnek. A hazai innovációs szektor képes erre a teljesítményre.

A miniszter megjegyezte, jelenleg több mint ezer startup cég működik Magyarországon, ezek mintegy 26 ezer embert foglalkoztatnak.

Kiemelte, hogy a kormány álláspontja a járvány okozta válság óta változatlan: annak érdekében, hogy az ország lépéselőnyét a gazdaság újraindításában meg tudják őrizni, a termelő beruházások támogatása, az önellátást garantáló kapacitások kiépítése mellett a kutatás-fejlesztést, a technológiai vállalkozásokat is erősíteni kell. Ez az alapja annak, hogy a magyar gazdaság hosszú távon is előnnyel jöjjön ki a válságból.

Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója kiemelt céljuknak mondta a hazai tőkepiac fejlődésének segítését. Az elmúlt 10 évben mintegy 56 milliárd forintot fektettek be 130 céltársaságba.

Tánczos Péter, a Euroventures ügyvezető partnere azt hangsúlyozta, hogy a most létrejött partnerség további lehetőségeket nyit meg a régiós aktivitás erősítésére. Olyan érett, ugyanakkor gyorsan növekedő technológiai cégekbe fektetnek be, amelyek mernek nemzetközi méretekben gondolkodni és jelentős értéket tudnak teremteni- mondta. A Euroventures az elmúlt három évtized során az előző tőkealapjaiban összesen 40 milliárd forintot kezelt és mintegy 50 exitet hajtott végre, köztük többet tőzsdei kibocsátással a bécsi, vagy a New York-i tőzsdén.