A svájci gépiparnak a megrendelések, a termelés és az export csökkenésével kellett megküzdenie az első negyedévben, de a koronavírus-járvány miatt a "neheze" igazán még csak az elkövetkező hat hónapban következik majd az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Swissmem hétfőn publikált negyedéves beszámolója szerint.

fctrIllusztráció – fotó: Adobe Stock / Mikhail Malyshev

A svájci gépipari, villamosipari és fémipari (machinery, electrical and metal, "mem") vállalatokat tömörítő szervezet nyilvántartása alapján az első negyedévben 2 százalékkal csökkentek az ágazatban működő vállalatok megrendelései, az értékesítési árbevél pedig 5,7 százalékkal, az export 8,4 százalékkal csökkent.

Az Európai Unióba 10,4 százalékkal csökkent a kivitel, Ázsiába pedig 7,0 százalékkal, az Egyesült Államokba 6,0 százalékkal. A gépiparban az export 12,1 százalékkal csökkent az első negyedévben, a fémiparban 8,8 százalékkal, az elektronikai és villamosgép iparban pedig 4,3 százalékkal. A precíziós készülékek exportja 4,5 százalékkal csökkent.

Az olyan hangulati indikátorok alapján, mint például a jelenleg mélységi rekordokat döntögető beszerzésimenedzser-indexek, az év hátra lévő részében sem lehet semmi jóra számítani a Swissmem megítélése szerint. A felmérésben megkérdezett vállalatoknak 70 százaléka a külföldi megrendelések csökkenésére számít a következő 12 hónapban és 48 százalékuknál már mondtak is le megrendeléseket a vírusjárvány miatt. Az ágazatban a vállalatoknak már 80 százaléka jelentkezett be a részmunkaidős foglalkoztatás támogatására létesített kormányprogramba.

"Április folyamán jelentősen romlott az ágazatban működő vállalatok helyzete" – jelentette ki Hans Hess, a Swissmem elnöke. "A makrogazdasági mutatók alapján pedig a második negyedévtől kezdődően az eladások számottevő mértékű visszaesésére kell számítani. Azt viszont, hogy a dolgok mikortól fordulhatnak jobbra, még korai lenne megítélni" – mondta. A Swissmem az utazási korlátozások enyhítését, a kormányzati áthidaló hitelek igénylési határidejének a meghosszabbítását várja a kormánytól, valamint a részmunkaidős foglalkoztatás támogatására életbe léptetett program futamidejének kiterjesztését 18 hónapra 12 hónapról.