Bezárt az utolsó szénbánya, és ezzel véget ért az ipartörténelem egy korszaka december 21-én Németországban.

nszSzénbánya Jaenschwalde mellett – fotó: Michael Sohn/AP Photo

 

A kőszénkitermelés leállításáról 2007-ben állapodtak meg a német szövetségi kormány, valamint a leginkább érintett Észak-Rajna-Vesztfália és Saar-vidék tartományok, illetve az IG BCE bányászati vállalat. Akkor közel 33 ezer vájár és más alkalmazott dolgozott az iparágban. Mára a RAG konszernnek már csak 3 ezer alkalmazottja maradt. Nagyvonalú előnyugdíjazásokkal elejét tudták venni a tömeges elbocsátásoknak.

Az idén Németországban mintegy 2,6 millió tonna szenet termeltek ki. Az 1950-es évek szénbányászatának aranykorában több mint 150 millió tonna volt az éves átlag. Az utolsó bánya bezárásával nem ért azonban véget a kőszén felhasználása Németországban. Az áramtermelésben és az acélművekben továbbra is rá vannak utalva a kőszénre, amit a jövőben teljesen importból fognak fedezni.