Az esztergomi önkormányzat tiltakozik a szlovákiai Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó üzem építése ellen és nemzetközi hatásvizsgálati eljárás indítását kezdeményezi – erről fogadott el egyhangú határozatot a képviselő-testület kedden.

Romanek Etelka Fidesz-KDNP-s polgármester elmondta, az évi húszezer tonna gumit és műanyag hulladékot feldolgozó létesítmény az uralkodó szélirány miatt Esztergom levegőjét rontaná, ezért hatásviselő településként az önkormányzat ügyfélként bejelentkezik az engedélyezési eljárásba. A polgármester hozzátette, a beruházás elleni tiltakozást soron kívül megküldik a Szlovák Köztársaság környezetvédelmi minisztériumának, valamint Párkány önkormányzatának, és szólt arról is, hogy magánemberként aláírásgyűjtést indít a létesítmény ellen.

hfAz uralkodó szélirány miatt Esztergom levegőjét rontaná – fotó: infoesztergom.hu

A város vezetője elmondta, eddig semmilyen hivatalos megkeresést nem kaptak a hulladékfeldolgozó építéséről. A véleményezési határidő lejárta előtt néhány nappal a környezetvédelmi bizottság meghallgatta a párkányi polgármestert. Romanek Etelka beszámolója szerint Eugen Szabó azt kérdezte, hol volt eddig az önkormányzat, illetve úgy fogalmazott, hogy "el volt sumákolva az ügy".

Az ülésen szót kapott a Magyar Közösség Pártjának (MKP) párkányi elnöke, Retkes János, aki elmondta, hogy képviselő-testületük Esztergomból, nem hivatalos úton értesült a beruházásról. A következő napon a képviselők a polgármestert leszavazva tiltakoztak a beruházás ellen. Az MKP aláírásgyűjtést kezdeményezett a hulladékfeldolgozó megépítése ellen, a petíciót néhány nap alatt csaknem ötezer ember írta alá – ismertette a politikus. Az ülésen magánszakértőként meghallgatták a nemzetközi környezetvédelmi jogvitákkal foglalkozó Baranyai Gábort, aki ismertette, hogy ha egy ország a szennyezés által érintettnek érzi magát, akkor a hatásviselő felet kötelező bevonni az engedélyezési eljárásba.

Eugen Szabó, a szlovákiai Párkány polgármestere korábban az Esztergomi Regionális Televíziónak azt mondta, a beruházásról szóló tájékozatót feltették a város honlapjára és kifüggesztették a hirdetőtáblára. A véleményezési folyamatban az önkormányzat összegyűjti az észrevételeket és továbbítja a környezetvédelmi minisztériumba. "Nem találtam semmi kivetnivalót a beruházásban. Egy modern, 40 főt foglalkoztató üzem épülhetne meg" – jelentette ki a polgármester, majd hozzátette, hogy február 22-én jár le az előzetes véleményezés határideje.

Időközben a párkányi önkormányzat honlapján megjelent Eugen Szabó sajtóközleménye, amely szerint a hatástanulmány kidolgozása után a szlovák környezetvédelmi minisztérium utasítása alapján közmeghallgatást tartanak. A párkányi papírgyár területére tervezett üzem ellen február 16-án Komárom-Esztergom megye közgyűlése is határozatban tiltakozott, mivel a határon átnyúló környezeti hatású hulladékfeldolgozóról nem tájékoztatták a Duna menti településeket.