Az autizmus korai diagnosztizálására alkalmas rendszert fejleszt az Ard Medical Kft. és a Nanotrade Kft. konzorciumi együttműködésben 496,29 millió forintból, amiből 329,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (GINOP) – közölte az Ard Medical Kft. az MTI-vel.
CT-ről még nem esett szó – fotó: Digital Trends
Tájékoztatásuk szerint olyan diagnosztikát segítő rendszert fejlesztenek, amely vizsgálja a tekintetmintázatot, valamint rögzíti, automatikusan elemzi és kiértékeli a vizsgált gyermekek vizuális ingerekre történő reakcióját.
A fejlesztés által a szakemberek már csecsemőkorban képesek lesznek az idegi fejlődési rendellenesség azonosítására. Így a betegség korai szakaszában megkezdhető a gyermek fejlesztése és a legmegfelelőbb életkörülmények megteremtése.
A konzorciumvezető Ard Medical Kft. 2003-as megalakulása óta kereskedik egészségmegőrző eszközökkel, és fejleszt egészségügyi műszereket, eljárásokat. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a társaság nettó árbevétele tavaly 122,41 millió forint volt, 732,23 millió forinttal kevesebb 2014-hez képest, eredménye 41,97 millió forinttal 3,35 millió forintra csökkent.
Konzorciumi partnere, a Nanotrade Kft. 2000 óta foglalkozik egyedi szoftverek fejlesztésével, valamint kis- és középvállalkozások informatikai rendszerének kiépítésével és üzemeltetésével. A kft. nettó árbevétele 2015-ben 167,78 millió forint volt, 1,45 millióval több, mint tavaly előtt, eredménye 469 ezer forinttal 154 ezer forintra csökkent.