A Magyar Asztronautikai Társaság és a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar 2014. december 4-én a Műegyetemen rendezi meg az Űrkutatás Napja ismeretterjesztő rendezvényt.

o2jUV3e

A két blokkból álló rendezvény december 4-én 15 órakor kezdődik. Az első programblokkban az űrszemét okozta problémákkal, hazai űrelektronikai fejlesztésekkel, valamint az Európai Űrügynökséghez (ESA) való csatlakozással foglalkoznak hazai szakemberek. Egy kávészünetet követően a második programblokkban a fiataloké lesz a főszerep: szó lesz két műegyetemi kisműholdas fejlesztésről, az Európai Űrügynökség egyik oktatási programjában szerzett tapasztalatokról, és arról is, milyen további lehetőségeket kínálnak nemzetközi és hazai szervezetek az érdeklődők számára. A rendezvény szakmai partnere a SES Astra, médiapartnere az Űrvilág űrkutatási hírportál és a Tudományos Újságírók Klubja. A helyszínen megtekinthető lesz a Magyar Asztronautikai Társaság „Világűr emberközelben” című kiállítása is.

Időpont és helyszín: 2014. december 4. (csütörtök), 15:00-18:30, BME V1 épület, Demola-csarnok (1111 Budapest, Egry József u. 18., V1 épület, C szárny, földszint). Megközelíthetőség: a V1 épület melletti autóbejárón kell bemenni egy udvarba, és az udvar hátsó részében van a bejárat a helyszínre.

A rendezvényen való részvétel díjtalan. A szervezők kérik, hogy részvételi szándékukat regisztrációval jelezzék a www.mant.hu/urkutatasnapja oldalon.

Program – Űrkutatás Napja

15:00-15:10 Köszöntő Solymosi János, Magyar Asztronautikai Társaság, elnök Vajta László, BME Villamosmérnöki és Informatika Kar, dékán Kovács Kálmán, BME Egyesült Innovációs és Tudásközpont, igazgató

15:10-16:30 Előadások Levezető elnök: Kovács Kálmán Almár Iván (MANT): Hasonlóságok és különbségek egy globális űrszemét-katasztrófahelyzet és a globális felmelegedés között Apáthy István (AEKI): Űrelektronikai fejlesztéseink - az első magyar űrelektronikai eszköz 40. évfordulója Tari Fruzsina (NFM): Az ESA-csatlakozás küszöbén

16:30-17:00: kávészünet

17.00-18.10: Előadások Levezető elnök: Bacsárdi László

Józsa Viktor (BME): A SMOG-1 pikoműhold ─ Technológiai és méréstechnikai kihívás Horváth Gyula (BME): Masat-2 műholdtól a profi kisműholdakig Lőrinczi Ottó Botond (BME): Tudomány és felfedezés ─ Tapasztalatok az ESA oktatási programjaiban Milánkovich Dorottya (SGAC): A Space Generation Advisory Council magyarországi programjai Bacsárdi László (MANT): Zárszóként – hazai lehetőségek érdeklődők számára

18:10-18:30: kötetlen beszélgetés