Szilárd Leó világhírű magyar származású fizikus után nevezik el az új debreceni szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs és Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) november elején meghirdetett egy névadó kampányt, amelyre több mint 700 javaslat érkezett.
A pályázóknak olyan magyar személyek mellett kellett lerakni a voksukat, akik az informatika vagy természettudomány területéhez köthetőek. A beérkező nevek között több Nobel-díjas magyar kutató is megtalálható, de érkezett szavazat a Mézga család tagjaira is.
A NIIFI indított egy Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban elnevezésű projektet, mely során a magyarországi szuperszámítógép-összkapacitást négyszeresére növelik. Magyarországon jelenleg három egyetemi kutatóintézetben található szuperszámitógép, Szegeden, Pécsett és Debrecenben.
A fejlesztést a magyar állam és az Európai Unió támogatta 2 milliárd forinttal, Budapesten már összeszerelték az új szuperszámítógépet, míg a hamarosan elkészülő debreceni eszköz teljesítményét a tízszeresére fogják növelni.