A közel-keleti régiót célozta meg a mobiltelefon lehallgatások ellen védelmet nyújtó startup. Arenim Technologies a CryptTalk-nak nevezett mobilalkalmazást fejlesztette ki, ami a lehallgató technológiák ellen nyújt védelmet

CryptTalk

Bár az alkalmazást a világ minden tájáról letölthető okos-telefonra, a szolgáltatáshoz szükséges infrastruktúrát muszáj bővíteniük a szolgáltatás megfelelő színvonalú működéséhez. Ennek kiépítése érdekében keresnek közel keleti partekeret.

A terjeszkedés azért is fontos mert egyre nagyobb a kereslet a szolgáltatásukra, főleg a kis és középvállalatok részéről, de a magán felhasználók is egyre inkább érdekeltek a témában. Az elmúlt években egyre inkább kulcsfontosságúvá válik a mobil biztonság.

Novemberben tették elérhetővé a magánfelhasználóknak tervezett változat, ami egy héten belül az üzleti alkalmazások globális listáján az egyik legkeresettebbé vált.

A többségi magyar tulajdonban lévő Arenim Technologies 2013-ban indult, a társaság tavaly elnyerte az ISACA (Értékteremtés információbiztonsággal) díját, idén szeptemberben pedig beválasztották a világ 40 legígéretesebb mobil technológiai cége közé.