Áprilisban startolt, júniusban szerelték fel a Nemzetközi Űrállomás külsejére a BHE Bonn Hungary mikrohullámú erősítőjét.
A BPBS28 mikrohullámú erősítőt a budapesti BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. készítette orosz partnere megrendelésére. Az ún. Monoblock kommunikációs rendszer, aminek része a magyar gyártású erősítő, 2014 áprilisában a Progressz M-23M teherűrhajó fedélzetén került fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Június 19-én orosz űrhajósok egy űrséta keretében szerelték fel a Zvezda modul törzsére.
December 16-án élesben, teljes kommunikációs protokollal tesztelték a relézett adatátviteli csatornát. Mint Solymosi János, a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft. űrtechnológiai igazgatója elmondta, az orosz szakemberektől azt az örömteli hírt kapta, hogy a rendszer kitűnően működik. Pedig az első kísérletet az egyik legkedvezőtlenebb pályán végezték, ahol a legtöbb napsütés éri a berendezést. Az eredmény még annál is jobb, mint amire számítottak. Az összes telemetriai adat rendben volt, már a névleges teljesítmény 75%-ával, az első bekapcsolásra azonnal elindult a rendszer. Hibamentesen kommunikált a földi irányítóközponttal, a Lucs-5V geostacionárius adatátjátszó műholdon keresztül.
A telemetriai adatok szerint a stabilizált platform hőmérséklete (teljes napsütésben) +30 °C, ami minden műholdfejlesztő mérnök álma. A kommunikációt mindkét irányban lefolytatták és tökéletesen tudták a Földről (szintén a reléholdon keresztül) parancsokkal ellátni a berendezést. Később éjszakai pályán is elvégezték ugyanezt, úgy is tökéletesen működött a rendszer. (Ne feledjük, hogy a nappalok és az éjszakák kb. 45 percenként váltogatják egymást az ISS-en, azaz naponta 16-szor kel fel és nyugszik le a Nap.)
Kép: NASA
A rendszer folyamatos tesztelése hónapokon keresztül fog tartani. Különös jelentősége ennek a munkának, hogy ezzel a berendezéssel lett teljes az ISS orosz szegmensének adatátjátszó műholdas kommunikációs rendszere. Eddig ezt a feladatot bérelt távközlési csatornán keresztül végezték.