Weöres Sándor Szembe-fordított tükrök című versének részletére szavaztak a legtöbben, így ezzel a versrészlettel utazhat a holdra a magyar űrszonda.

puli_on_moon

Január elsejéig küldhették be a verseket, illetve versrészleteket a Kultúrpart weboldal olvasói. Több száz beérkezett vers közül egy szakmai zsűri választotta ki a legmegfelelőbbeket. A végső szavazáson pedig a weboldal látogatói dönthették el melyik a leginkább alkalomhoz illő.

Végül az alábbi versrészlet nyerte el a legtöbb olvasó tetszését:

"Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra."

A Puli egy verseny keretében fog megmérkőzni több indulóval. A nevező csapatoknak olyan önműködő felderítő robotot kell létrehozniuk, amely sikeresen el, tud jutni a holdra, és aztán képes a felszínen legalább fél kilométert megtenni. Közben az eszköznek nagy felbontású képeket és videókat kell készítenie és leküldeni azokat a földre.

A tervek szerint a Puli 2016 végén érkezhet meg a holdra.