A legnagyobb Siemens-telephelyre tervezett Siemens Campus Erlangen projektet a Frankurt/Main székhelyű KSP Jürgen Engel terve alapján fogják megvalósítani. Ezt a döntést 2015. január 16-án hozta Erlangenben a magasan kvalifikált részvényesekből (stake-holders) és szakemberekből álló zsűri.
„A Siemens Campusszal otthont kívánunk nyújtani világszerte kiemelkedő kutatóknak. A legjobb befektetés Németország legnagyobb innovációs telephelyének jövőjébe, ha a politika, a gazdaság és a tudomány kéz a kézben dolgoznak” — mondta Erlangenben Joe Kaeser, a Siemens AG elnöke és CEO-ja. „A városfejlesztési terv megvalósítja a jövő campusára irányuló célkitűzésünket, amelyből ügyfeleink és munkatársaink, de a környező régió is hosszú távon profitál” — tette hozzá.
„Aki épít, az marad is — a Siemens egyértelmű elkötelezettsége Erlangen mellett még vonzóbbá teszi Észak-Bajorországot, mint gazdasági helyszínt, és új lendületet ad a bajor szabadállam digitalizációs stratégiájának. Ez a Siemens Campus már most is fontos jel, amely Bajorországon és Németországon kívül is érzékelhető. A digitális jövő otthon van Bajorországban — mondta Horst Seehogfer bajor miniszterelnök Erlangenben. Nagy várakozással tekint a jövőbe Erlangen város polgármestere, dr. Florian Janik, aki a zsűri tagja is.
Siemens és Erlangen 12 építésztervező irodát hívott meg Németországból. A 22 tagú zsűri jelentős többséggel a KSP terve mellett döntött. A döntésben nagy szerepet játszottak város- és épülettervezési tényezők, amelyek az ökológiai és gazdasági szempontokat következetesen és meggyőzően egyesítik. A zsűri elnöke kijelentette: „Döntő tényező volt az is, hogy a campus nyílt karaktere már az első két építési szakaszban is láthatóvá, és az emberek számára érzékelhetővé válik”.
Az erlangeni Campus, amely a legkorszerűbb technológiát testesíti meg, a Siemens számos üzleti tevékenységének lesz innovációs központja. Megvalósítása 74 hektáros telephelyen, hét építési szakaszban történik. Az építés a bontási műveletekkel még 2015-ben megkezdődik, az építkezés alapkőletétele pedig 2016 őszére van kitűzve. Összesen 370 000 m² beépítési területével ez lesz a Siemens legnagyobb építési projektje világszerte. Az első épületeknek a tervek szerint 2018-ban kell elkészülniük, míg az összes további építési műveleteknek 2030-ra kell befejeződniük. A teljes beruházás terjedelme kereken 500 millió euróra rúg.