A gyulai önkormányzat az elmúlt négy évben 228 millió forintot költött helyi alternatív energiarendszerek kiépítésére. A beruházásnak köszönhetően éves szinten, több mint 36 ezer köbméternyi földgázt sikerült kiváltani egyéb alternatív energiaforrással.

A település összesen 188 millió forint EU-s támogatást nyert el a projekt megvalósításához. 2014 óta három közintézményben sikerült teljes mértékben megszüntetni a gázfogyasztást. Az Erkel Ferenc Emlékházban és a felújított Almásy Kastélyban talajszondás fűtési rendszer, a Kohán Képtárban hőlégszivattyús talajszonda működik.

A Gyulai Várfürdőben, más néven az Aquapalotában, a fűtést száz százalékban a kiengedett termálvíz hulladék hőjéből biztosítják. E beruházás teljes költsége 108,8 millió forint volt.

solar

A közeljövőben további fejlesztéseket végeznek az Erkel Ferenc Gimnáziumban. Az épület tetőszerkezetére napelemes házi erőművet fognak telepíteni. Becslések szerint ez 91 százalékban fogja fedezi a gimnázium villamos energia igényét. Hasonló rendszer kiépítését tervezik a helyi kollégiumban és egy általános iskolában is.