A tengeri hajóforgalmat figyelő két luxemburgi gyártású, magyar részvétellel készült műhold már elmúlt három éves, és még mindig működőképes.

Az űreszközök a három éven át tartó megbízható működésükkel már teljesítették, amit elvártak tőlük. Felbocsátásuk óta a nap 24 órájában folyamatosan szolgáltattak adatokat a tengeri hajóforgalomról, a hajókra telepített ultrarövid hullámú AIS (Automatic Identification System) rádiós jeladók adásának vételével.

Vesselsat2

Kép: LuxSpace

A 2011 októberében egy indiai PSLV rakétával indított VesselSat-1-re mostantól tartalékként számítanak. A néhány hónappal „fiatalabb” társa, az egy kínai Hosszú Menetelés-4B rakétával 2012 januárjában pályára állított VesselSat-2 változatlanul végzi a munkáját. További működtetésük már csak azért is fontos, mert így a gyakorlatban is kiderül, meddig maradnak használhatók a fedélzetre telepített berendezések – ez az információ a későbbi fejlesztések során hasznosítható.

A két űreszközt 2010 szeptemberében rendelték meg a luxemburgi LuxSpace vállalattól (a három legjelentősebb európai űripari vállalatcsoport egyike, a német székhelyű OHB tagjától), akik egy sor megbízható alvállalkozót vontak be a munkába. Közöttük volt egy vezető magyar űripari cég, a budapesti Bonn Hungary Elektronikai Kft. (BHE) is. Ők a műholdfedélzeti rendszer egyik fontos elemét, egy digitális modulátort tervezték és építették a két űreszközre. A LuxSpace feladata nem csak a két műhold tervezésére, elkészítésére, pályára állítására és üzemeltetésére, de a teljesen automatizáltan, a trópusitól a sarkvidéki környezetig mindenhol jól működő földi vevőállomások megépítésére és telepítésére is kiterjedt.

A VesselSat-1 867 km magasan húzódó körpályája 20°-os szöget zár be az egyenlítői síkkal. A VesselSat-2 pályasíkja erre majdnem merőleges, a műhold közel poláris napszinkron pályán, 500 km magasan kering.