Az első, soha vissza nem térő telepesek Mars utaztatására készülő Mars One program keretében befejezték a jelöltek kiválogatásának második körét. A több mint 200 000 jelentkező közül az első körben tavaly a beküldött anyagaik alapján 1058-at válogattak ki. Közülük 660-at szóban is meghallgattak, végül 100-ra csökkent a jelöltek száma.
Úgy tűnik, gondosan ügyeltek a nemek arányára, 50 férfi és 50 nő került a harmadik körbe. Közülük 38-an USA állampolgárok, míg Kanada és Ausztrália 7–7 fővel képviselteti magát. Magyarországról az első kör 200 ezer jelöltje között még hét jelentkező volt, de közülük már a második körbe sem jutott el senki. A jelöltekre további alkalmassági vizsgálatok várnak, a küldetésre 24 kiválasztottat szándékoznak felkészíteni – ha egyáltalán lesz ennyi, az egyre szigorodó követelményeknek megfelelő jelölt...
A telepeseket csak a jövő évtizedben indítanák útnak, azonban előkészületként már a 2018-as indítási ablakban odaküldenének két automata szondát. Az egyik a majdani távközlési összeköttetést biztosító, a Mars körül keringő reléállomás lenne, a másik az emberes leszállás technológiáját lenne hivatva kipróbálni. A Mars One az előbbi koncepciójának és tanulmánytervének kidolgozásával a Surrey Satellite Technology Ltd.-t bízta meg, a leszállóegység előzetes papírmunkáját a Lockheed Martinnal készíttették el. A Space News kérdésére mindkét cég képviselői megerősítették, hogy a tanulmányokat elkészítették, a munka folytatására azonban nem kaptak újabb megbízást a Mars One-tól. Mindkét cég képviselője kijelentette, hogy készek a munka folytatására.
Eközben a Mars One januárban bejelentette, hogy kiválasztottak egy egyetemi kísérletet a leszállóegységre, amelyet változatlanul a 2018-as indítási ablakban küldenének a Marsra, a szonda fejlesztésének állásáról azonban nem közöltek további információkat. A vállalkozás alapítója, Bas Landsdorp azt nyilatkozta a Space News-nak, hogy most minden erejüket a Massachusetts Műszaki Egyetem (MIT) hallgatói által készített tanulmány cáfolatára fordítják. Az MIT hallgatói ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy a Mars One tervezési hibái miatt a vörös bolygóra érkező telepesek néhány hónapon belül meghalnának.