Hétfőn hajnalban megkezdte Abu Dzabiból világ körüli, történelmi repülőútját az ABB és a Solar Impulse. Az ABB és a Solar Impulse közös célja, hogy a gazdasági növekedés káros környezeti hatásoktól függetlenül menjen végbe.
Az ABB és a Solar Impulse 2014-ben innovációs és technológiai szövetséget kötött, hogy a két fél közös céljának megfelelően csökkentsék az erőforrások fogyasztását és növeljék a megújuló energia felhasználását.
Kép: ABB
"Az ABB nagyon büszke a Solar Impulse-zal kötött innovációs és technológiai szövetségre, és nagy örömünkre szolgál, hogy elkísérhetjük a napenergiával hajtott repülőgépet első világkörüli útján” – mondta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója. "Az ABB és a Solar Impulse közös ügye, hogy kitolja a technológia és az innováció határait egy jobb világ megteremtése érdekében.”
Az ABB három mérnöke szaktudásával és a tapasztalataival segíti a Solar Impulse csapatát. Az ABB mérnökei segítettek a napelemek energiatermelésének fokozásában és a gép akkumulátorrendszerének töltését biztosító elektronika fejlesztésében.
A 35 000 kilométeres úton a két pilóta, Bertrand Piccard és Andre Boschberg egymást váltják majd a pilótafülkében, mialatt az Abu Dzabiból induló gép keletnek fordulva megkezdi világkörüli útját. Mielőtt az Atlanti-óceánt átrepülve 2015 közepén ismét visszatér Abu Dzabiba, a gép leszáll majd az ománi Muscatban, az indiai Ahmedabadban, a mianmarbeli (korábban Burma) Mandalayban, a kínai Csungkingban és Nankingban, valamint az egyesült államokbeli Hawaiin,Phoenixben és New Yorkban is.
A repülőút legnagyobb kihívást jelentő szakasza az az egybefüggő repülés lesz, amely során a két pilóta öt nap és éjszaka folyamatosan repül majd többnyire a Csendes-óceán felett, hogy Kínából felszállva elérjék Hawaiit. A 17 248 napelemmel hajtott gép nappal 10 000 méter magasságba fog emelkedni, hogy teljesen feltöltse az akkumulátorait, amelyek az éjszakai repüléshez biztosítják majd a szükséges energiát.
Az ABB Solar Impulse iránti lelkesedése nem csupán abból fakad, hogy mindkét félnek egyformán szívügye az innováció és a technológiai fejlődés, hanem a cég hitvallása “Teljesítmény és termelékenység egy még jobb világért” is inspirálja azt. A Solar Impulse jövőképe összhangban áll az ABB azon törekvéseivel, hogy elősegítse az üzemi hatékonyság javítását, csökkentse az erőforrások felhasználását, támogassa a fenntartható szállítmányozást, és növelje a tiszta és megújuló energiák elterjedését.
A világ egyik legnagyobb transzformátor, villamos motor és változtatható sebességű hajtások gyártójaként az ABB és termékei jelentős szerepet töltenek be az energiahatékonyság javításában. Jól példázza ezt, hogy az ABB üzembe helyezett hajtásai segítségével 2014-ben több mint 445 terawattóra (TWh) elektromos energiát takarítottak meg, ami 110 millió európai háztartás éves fogyasztásának felel meg.
A világ második legnagyobb szolárinverter-szállítójaként és a szélenergia-ipar egyik legnagyobb beszállítójaként az ABB piacvezető a megújuló energiák energiahálózatokba történő hatékony és megbízható integrálásában. A vállalat aktívan részt vesz Európa legkiterjedtebb, az elektromos járművek elterjedését segítő gyorstöltő-hálózat kiépítésében. Ugyancsak az ABB szállítja a kulcsfontosságú berendezéseket ahhoz a kínai e-mobilitást támogató gyorstöltő-hálózathoz is, amely a maga nemében legnagyobb lesz a világon.
“Amikor a világnak szánt tiszta technológiákról beszélünk, már nem álmokról van szó. A tiszta technológia ma már valóság. Az ABB napjainkban ilyen technológiákkal jelenik meg a piacon, és az új megoldásoknak köszönhetően már több millió háztartás fogyasztásának megfelelő energiát takarított meg” – mondta Piccard, a repülés svájci úttörője, aki 1999-ben tagja volt annak a csapatnak, amely először kerülte meg a Földet hőlégballonnal.
Borschberg úgy véli, hogy „a technológia ma sokkal gyorsabban változik, mint amit valaha is elképzeltünk. A kihívást, amelyen az ABB is proaktívan munkálkodik, annak a szellemiségnek a megteremtése jelenti, amely lehetővé teszi, hogy együtt fejlődjünk a technológiai haladás ütemével.”
Piccard, a Solar Impulse elnöke, és Borschberg, a Solar Impulse vezérigazgatója, 2010 óta együtt nyolc repülési rekordot állított fel. Ők tartják a repülési idő, a repülési magasság és a repülési táv rekordját. A rekordokat akkor állították fel, amikor a napenergiával hajtott prototípus gépükön átkeltek Európa, Észak-Afrika és az Egyesült Államok légterén.