Az egész világ figyelemmel kísérte a Rosetta missziót, most egy kis idő elteltével közölték az első hivatalos, tudományos eredmények.
Több helyen folyik a Rosetta-küldetés adatainak feldolgozása. A svájci Bernben született meg a legérdekesebb tudományos felfedezése. Eddig azt gondolták, hogy a Rosettán található víz megegyezik a földivel, azonban úgy tűnik, eltér attól.
Kép: DLR, CC-BY 3.0, Wikimedia Commons
Ez azért lényeges, mert eddig a tudósok úgy vélték hasonló üstökösök állttal kerülhetett a földre víz, ezt azonban most újra kell gondolni. Egy másik érdekességet az üstökös felszíne tartogatott, amely porból, jégből és szerves összetevőkből áll. Az üstökös felszíne repedezett, töredékekkel teli, ez a nagy a hőingásnak köszönhető, ami akár 50 és -200 Celsius fok közötti is lehet.
A kutatók most arra várnak, hogy az üstökös közelebb kerüljön a naphoz, ezáltal a leszállóegység feltöltheti majd telepeit. Csak ezután lesz lehetőségük további műveletekre.