Két éves leállás után vasárnap, újraindították az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjét. Az újraindított szerkezet teljesítményét nagymértékben megnövelték, így új megfigyelési lehetőségeket tatogat a kutatók számára.
Az átalakítás után minden jól ment, a két éves szünet után egy protonnyalábbal tesztelték, amely gond nélkül végighaladt a gépezeten. A CERN nyilatkozata szerint a protonütköztetések júniusban kezdődhetnek meg. A tervek szerint márciusra már el kellett volna készülnie, azonban egy rövidzárlat miatt csúszott az átadás.
A kísérleteket a tervek szerint 2016 és 2018 között fogják megkezdeni.
CERN részecskegyorsítókért felelős vezetője elmondta, hogy a 27 kilométeres gép szinte teljesen megújult, és a teljesítménynövekedése is új távlatokat nyithat a kutatók számára. Továbbá a nagyteljesítményű számítógépek és kamerák most már másodpercenként 40 millió felvételt képesek készíteni, a korábbi 20 millió helyett.
A kutatók rengeteg kérdése van, amelyre reményeik szerint a nagy hadronütköztető fogja megadni a választ.