A SpaceX legújabb teherűrhajója, Falcon-9 rakétával startolt a floridai Cape Canaveralből.

Falcon-9

Előzőleg szombaton a SpaceX elvégezte a már a startállásban rögzített rakétán a statikus tesztet. Ennek során a Falcon-9 első fokozatának kilenc Merlin-1D hajtóművét három és fél másodpercre begyújtották, hogy ellenőrizzék, minden rendben működik-e. Az először hétfőre tervezett startot a környékbeli zivataros időjárás hiúsította meg.

A Dragon teherűrhajó CRS-6 jelű, sorrendben a hatodik szolgálatszerű repülésén a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szállít ellátmányt, tartalék alkatrészeket és kísérleti eszközöket, mintegy 2 tonna össztömegben.

A Dragon a megfelelő pályaigazító manőverekkel, a start után szűk három nappal megközelíti az ISS-t, ahol az űrállomás robotkarjával befogják és a komplexumhoz, annak Harmony moduljához csatlakoztatják. A robotkart Samantha Cristoforetti olasz ESA-űrhajós kezeli majd. A művelet várható időpontja pénteken 13 óra körül lesz.

Az ISS hat főből álló személyzetének feladata lesz kipakolni a rakományt. Abba az öt hétbe, amíg a Dragon az űrállomásnál tartózkodik, bele kell férjen a visszaútra szánt kísérleti minták és eszközök berakodása is. A Dragon CRS-6 visszatérése a Csendes-óceán vizébe, Kalifornia partjai közelébe május 21-ére várható.

A Dragonnal utazik egy csomó (összesen 17) miniatűr műhold, amelyeket egy későbbi időpontban, az ISS-ről állítanak önálló pályára. Az egyik a Cygnus teherűrhajó tavaly októberi startbalesetében megsemmisült Arkyd-3, a kisbolygóbányászatot távlati célul kitűző Planetary Resources cég technológiai kísérleti űreszköze pótlására épült. Ugyancsak felkerül az ISS-re a kaliforniai Planet Labs cég 14 újabb kis földmegfigyelő holdja (Flock-1e).

A mostani start alkalmával a SpaceX ismét megkísérelte a Falcon-9 rakéta kiürült első fokozatának visszanyerését, irányított leszállítását egy a starthely közelében az Atlanti-óceánon úszó platformra. Ez volt a harmadik ilyen próbálkozás. Januárban, az első alkalommal a művelet „majdnem sikerült”. A célt ugyan nem vétették el, de a leszállás nem volt sima. Másodszorra, februárban a viharos tengerre ki sem küldték a platformot, a rakétafokozatot a vízre szállították, ahol az természetesen elsüllyedt. A tesztek és az azt megelőző korábbi kísérletek célja, hogy idővel újra felhasználhatóvá tegyék a Falcon-9 első fokozatát, csökkentve a startköltségeket. A sima landolás ezúttal sem sikerült: az első jelentések szerint a rakétafokozat ismét eltalálta a célt, de túl nagy sebességgel csapódott be.