Ahogy egyre több beérkező adatot dolgoznak fel, újabb és újabb izgalmas felfedezések látnak napvilágot a törpebolygóval kapcsolatban.
Kép: NASA
Péntekig a Plútó legjobb megközelítése idején gyűjtött mintegy 50 gibabitnyi adatnak még csak nagyjából a 2%-a érkezett meg. Köztük van egy egyelőre még nem teljes felbontású kép a Plútó felszínének egy részletéről, amely fagyott szén-monoxiddal borított álló jeges felszínformákat, táblákat mutat, amelyek között az árkokban helyenként sötétebb színű foltok tarkítják a felszínt. Az egyes szabálytalan alakú táblák nagyjából 20-30 km szélesek.
Az egyelőre nem hivatalosan Sputnik Planum (Szputnyik-síkság) névvel illetett régió a Plútó felszínén, július 14-én, 77 ezer km távolságból a LORRI kamerával fényképezve. Az elvileg 1 km-es felbontású kép „pixeles” megjelenése annak tudható be, hogy a teljes tárolt anyag még nem érkezett meg a bolygórendszerünk peremén kifelé száguldó, a Földdel lassan kommunikáló űrszondáról.
A kutatók első feltételezése szerint a foltok arra utalhatnak, hogy a felszín alatti magasabb hőmérsékletű rétegekből gejzírek törhettek fel. Ezek szállíthatták a sötétebb anyagot. Mindenesetre becsapódásos eredetű kráternek ezen a vidéken nyoma sincs, ami azt jelenti, hogy a terep geológiai értelemben nagyon fiatal, vagyis nem idősebb 100 millió évesnél. Ellenkező esetben az elmúlt évmilliárdok során számos kis égitest becsapódásának nyomát kellett volna megőriznie.
A Sputnik Planum része egy nagyobb, a New Horizons korábbi, még távolabbról készített felvételein ismertté vált szív alakú fényes területnek. Ezt informálisan a Tombaugh Regio (Tombaugh-régió) néven említik, a Plútót 85 évvel ezelőtt felfedező amerikai csillagász tiszteletére.
KÉP: NASA
A Ralph berendezéssel kimutatták, hogy a Földről még 1992-ben felfedezett, a Plútó felszínén kifagyott szén-monoxid főleg a szív alakú Tombaugh Regio nyugati felén koncentrálódik. Az egyelőre nem világos, hogy csak egy vékony felszíni rétegről van-e szó, vagy nagyobb mennyiségről. A Plútó kérgének legfőbb összetevői a fagyott metán és nitrogén. (Kép: NASA / JHU APL / SwRI)
A Sputnik Planum felszínformái és a legelső nagyfelbontású képen feltűnt közel 3500 m magas hegyek létezése közelmúltbeli aktív tektonikus folyamatokra utal a Plútón. Ezek felfedezése nagy meglepetés, eredetük még nem világos. Az égitest más területei – amelyekről még várják a részletes, legnagyobb felbontású felvételeket – ugyanakkor rendelkeznek becsapódási kráterekkel, ami a korukat több milliárd évesre teszi.
A Plútó légköréről – amely mintegy százezerszer vékonyabb a Földénél – szintén megérkeztek már az első adatok. A mérések arra utalnak, hogy a gáz nagy része a felszíntől 1-2 km távolságon belül koncentrálódik, és meglehetősen nyugodt. A légkörből származó részecskék ugyanakkor kb. 1600 km-es távolságig is kimutathatók voltak. A légkört főképp nitrogén alkotja.
A Plútó mögé kerülő New Horizons szonda irányában rádióhullámokat indítottak a Földről, 80 kW teljesítménnyel. Az űreszköz fedélzetén elhelyezett vevőberendezéssel azt igyekeztek mérni, hogy a vékony légkörön hogyan haladnak át ezek a rádiójelek, a légköri profil megalkotása érdekében.
Kép: NASA
A Plútó folyamatosan veszít a légköréből. A bolygó ionizált „csóvája” a Nappal ellentétes irányban elnyúlt, ami a napszél hatásának tudható be. Kiterjedése legalább több tízezer km.
Minden adat még nem érkezett meg a kutatókhoz, akik remélik, hogy pontosan meg tudják állapítani a törpebolygó légkörének tömegvesztési rátáját. A becslések szerint ez óránként nagyjából 500 tonna lehet. Ez a Mars esetében, a MAVEN űrszonda mérései alapján mintegy 500-szor kisebb. A Plútó tömegvonzása természetesen eltörpül a Marsé mellett, így nincs, ami különösebben visszatartaná a légkört alkotó részecskéket. A jelentős tömegvesztés mellett felmerül természetesen a kérdés, hogy honnan érkezik a Plútó légkörének utánpótlása.
Az újabban közölt becslések szerint a New Horizons összes adatának lesugárzása az elérhető néhány kilobit/s adatátviteli sebességgel 16 hónapot is igénybe vehet. A jövő év végéig tehát mindig várhatók újabb meglepetések a Plútóval és holdjaival kapcsolatban.
A Plútó apró holdja, a 2005-ben a Hubble-űrtávcsővel felfedezett Nix a New Horizons felvételén. Az égitest feltehetően elnyúlt alakú, a kép készítésének idején a hossztengelye irányában látott rá az űrszonda. Átmérője kb. 40 km. A LORRI kamera felvétele még július 13-án, 590 ezer km távolságból készült.