Az európai és orosz együttműködésben készülő marsi leszálló űrszonda és rover számára az Oxia Planum nevű síkság jöhet szóba. A végleges döntést az ESA és a Roszkoszmosz az indítás előtt hat hónappal hozza meg. A jelenlegi tervek szerint az űrszonda 2018 májusában indul és 2019 januárjában érkezik a Marshoz.
Kép: ESA
Mivel az űreszköz építésének és tesztelésének menetrendje már most feszítettnek tűnik, amolyan „B tervként” azzal is számolnak, hogy a szonda kicsúszik a 2018-as indítási ablakból. Ebben az esetben várni kell 2020-ig, amikor a Föld és a Mars pálya menti helyzete ismét kedvező lesz az energiatakarékos eljutáshoz a külső bolygószomszédunkig.
Az Oxia Planum egy sík felületű medence a Marson, ahová valamikor vízfolyások vezettek. A landolás majdani helyszínének kijelölésekor gyakorlati szempontokat is figyelembe kell venni. Amellett, hogy a területnek tudományos értelemben ígéretesnek kell lenni, kellően sima és sík, valamint alacsony fekvésű helyet is kell választani. Az előbbi szempont a biztonságos felszínre érkezést segíti elő, az utóbbi az ejtőernyős légköri fékezéshez a minél vastagabb légréteget garantálja. Az is fontos szempont, hogy a szélsebesség lehetőleg a legkisebb legyen. A víz valamikori jelenléte az Oxia Planum területén azt támasztja alá, hogy ott érdemes az esetleges egykori élet nyomai, szerves anyagok után kutatni.
Maga az ExoMars program kétrészes: hamarosan, 2016 márciusában egy keringő űrszonda, a Trace Gas Orbiter veszi az irányt a vörös bolygó felé. Az ugyancsak Protonnal startoló űreszköz a Mars felszínét és légkörét tanulmányozza majd, távérzékeléses módszerekkel. A 2016-os start során egy kisebb európai leszállóegység is indul, és jövő októberben érheti el a felszínt.
Az ExoMars programot az elmúlt évek során többször át kellett tervezni. Az amerikai fél pénzügyi okokból visszalépett a jelentős részvételtől, ugyanakkor a NASA továbbra is együttműködő partner maradt.