Az üstökösre leszállt egység tavaly július óta hallgat, és most már nem is valószínű, hogy valaha sikerülhet működésre bírni.
Kép: ESA
Az Európai Űrügynökség Rosetta üstökösszondájának Philae nevű egysége 2014 novemberében szállt le a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magjára. A jelentős magyar részvétellel épült, űrtörténelmi jelentőségű műszeregyüttes rövid ideig, akkumulátorai lemerüléséig üzemelt és végzett méréseket, mivel a leszállás helyén a napelemeit nem érte elegendő fény. Később, tavaly nyár elején, ahogy az üstökös a pályáján egyre közelebb került a Naphoz, a Philae egy darabig „feléledt”. Először június 13-án érkeztek tőle adatcsomagok a Földre, a Rosetta anyaszonda közvetítésével.
Az ESA szakemberei utoljára július közepén kaptak adatokat a Philae leszállóegységről. Időközben az üstökös augusztusban túljutott pályája napközeli pontján, így minden nappal egyre fogyatkozott a remény, hogy újból kapcsolatba lehet lépni a Philae-vel. Az elmúlt napokban egy utolsó, végül sikertelennek bizonyult kísérletet tettek a földi irányítók, hogy kommunikációra bírják az üstökösmagon hallgató egységet. A Rosettáról olyan utasításokat közvetítettek felé, hogy forgassa meg a belsejében levő lendkereket. Ez normális esetben egy kockázatos manőver, mert megjósolhatatlan, hogy a hatására hogyan mozdul el az űreszköz teste. Most viszont már nem volt veszteni való. A terv szerint ha a Philae képes lett volna végrehajtani a parancsot az elmozdulás után több napfényt kaptak volna a napelemei. A végső próbálkozás azonban nem járt sikerrel, a Philae továbbra is hallgat.
A Philae memóriájában még összegyűlt mérési adatok, amelyek már sosem juthatnak el a kutatókhoz. Így azzal kell beérjék, amit 2014 novemberében, illetve egy rövid ideig 2015 nyarán kaptak. A Philae-vel kapcsolatban még van egy reményük, ami a leszállóhely pontos azonosítását illeti. Ez eddig nem sikerült, hiszen az egység túl kicsi ahhoz, hogy az üstökös körül keringő Rosetta kamerájának felvételein megtalálják.
A Rosettával azonban azt tervezik, hogy működési élettartama végén egyre közelebb repülnek az üstökösmaghoz, amíg végül el nem érik vele az égitest felszínét. A közelítés során előfordulhat, hogy sikerül olyan jó felbontású képeket készíteni, amelyeken végül a Philae felbukkan. A leszállóegység helyének pontos ismerete segíthet a korábban gyűjtött mérési adatok jobb értelmezéséhez.