Robot köszöntötte a tanévkezdő magyar diákokat
2018-09-03 15:00:21
A robot integetett, majd rövid verset mondott a diákoknak, végül a miniszterrel közösen azt mondta, hogy "kezdődjön a 2018-2019-es tanév".
A robot integetett, majd rövid verset mondott a diákoknak, végül a miniszterrel közösen azt mondta, hogy "kezdődjön a 2018-2019-es tanév".
A kínai Zijin Mining csoportot választotta a szerb kormány pénteki ülésén a veszteséges bori rézbánya stratégiai partnerének – jelentette be Aleksandar Antic energetikai és bányászati miniszter.
A GKI 4,2 százalékra emelte előrejelzését a magyar gazdaság ez évi bővülésére, ugyanakkor úgy vélik, hogy jövőre a gazdasági bővülés 3 százalék közelébe mérséklődik – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
A londoni gazdasági napilap szerint a közép-európai térségi "boom" egyelőre folytatódik, a régiós gazdaságok az idén várhatóan 4 százalék körüli ütemben növekednek, ám a munkaerő-kínálati kapacitás már a határaihoz közelít.
A világhírű üzleti magazin évről évre listát készít a világ legrangosabb vállalataiból. Idén az ABB is felkerült a “Change the World” névre eresztelt rangsorra, méghozzá az első 10 helyezett közé.
Az Ikarus Egyedi Kft. legkésőbb 2025. szeptember 31-re vállalja adósságai megtérítését, amennyiben folytathatja a termelést, ezért megegyezést ajánlott a hitelezőknek.
A magyar tulajdonú Tom-Ferr Zrt. a tatai ipari parkban megkezdte egy 4000 négyzetméteres csőgyár építését, meglévő telephelye mellett – mondta el a vállalat igazgatóhelyettese az MTI-nek.
Szerda éjjel fellőtték az űrbe az Aeolus műholdat, mely a szelek lézeres mérést teszteli – írta a BBC News.
Az építőiparban a szakember és kapacitáshiány mellett az építőanyagok árának emelkedése is feszültésgeket okoz, a szektor további bővüléséhez növelni kell a cégek hatékonyságát, mindez azonban nehéz a jelenlegi szétaprózodott cégstruktúra mellett – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérésből.
A 6 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, központi munkahelyteremtő támogatás mellett megyei programra is pályázhatnak a mikro-, kis és közepes vállalkozások Tolnában – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a Tolna megyei kormánymegbízott szerdán Szekszárdon.
Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban kedden.
Szerdától sztrájkba léptek a rijekai 3. maj és a pulai Uljanik hajógyár dolgozói, elmaradt júliusi béreiket követelve – közölte a helyi sajtó.
A vállalkozások szerdától adhatják be az igényeiket 5-30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre, ráadásul a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot.
Az idén mintegy 30-35 ezer lakást kezdtek el építeni, amiből körülbelül 18 ezer készülhet el még ebben az évben – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.