A világon először állított elő 3D-nyomtatóval atomerőmű-alkatrészt a Siemens.
2017-03-16 14:30:14
A német konszern a szlovéniai krskói atomerőmű tűzvédelmi rendszerének egyik szivattyújához készített járókereket ezzel az új technológiával.
A német konszern a szlovéniai krskói atomerőmű tűzvédelmi rendszerének egyik szivattyújához készített járókereket ezzel az új technológiával.
A kettős érzékelő révén a légkondicionáló egység képes részletekbe menően kiértékelni a klímajellemzőket. Ez azt jelenti, hogy ellentétben a hagyományos helyi hűtő-fűtő berendezésekkel, amelyek csupán a hőmérséklet változását érzékelik, a Multi V 5 méri a kül- és beltéri hőmérséklet mellett a páratartalmat is.
A müncheni ügyészség közleménye szerint az eljárás mintegy 80 ezer, az Egyesült Államokban értékesített autóval kapcsolatos, amelyeket a gyanú szerint a károsanyag-kibocsátási értékeket meghamisító berendezéssel szereltek fel.
Cáfolta a Renault autógyár szerdán, hogy az emissziós értéket illetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel szerelték fel dízelmotoros modelljeiket, ahogy azt a Libératon című napilap állítja.
A magyar kormány párbeszédet kezdeményez az Opel német autógyártó társasággal és új tulajdonosával, a francia PSA csoporttal, hogy fenntartsák és tovább bővítsék magyarországi kapacitásukat, a szentgotthárdi gyárat.
Professzionális switchek, routerek, médiakonverterek, Ethernet kábelek és RJ csatlakozók kaphatóak akciósan a Weidmüllernél 2017. február 6 – 2017. június 30. között.
A méltán ismert polgári légi közlekedéssel foglalkozó vállalat az idei Geneva Motor Show keretében mutatta be újítószellemű autóját. És hogy miért tervez az Airbus autókat? Hát mert ez egy repülő autó lesz!
Mintegy húszszázalékos árbevétel-növededést tervez idén a bonyhádi székhelyű autóipari beszállító Schäfer-Oesterle Kft., amely 2016-ban közel egymilliárd forintos technológiai fejlesztést hajtott végre.
Peter Kössler, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke kiemelte, hogy a kihívások ellenére is sikerült a társaságnak stabil termelési és pénzügyi számokat elérnie, hangsúlyozva, hogy a jövőben az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitalizáció, az elektromos meghajtás és a fenntarthatóság témájára.
Szerződést kötött a GYSEV Zrt. a magyarországi és az ausztriai Siemensszel új villamos mozdonyok gyártására
A januárban indult program többek között a műszaki tudományterületeket is érinti, például a műszaki tudományokat, valamint az informatikát és a környezetipart.
A járműipar "magához tért", 8 százalék fölötti növekedést produkált, a készjármű kibocsátás 3,9 százalékkal bővült, az alkatrészgyártás 11 százalék felett volt.
A márka az elmúlt évek alatt a legnagyobb darabszámban eladott személyautók egyike volt Magyarországon, ahol már csaknem 500 ezer Opel fut az utakon
A feldolgozóipari export 15 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 4,4 százalékkal növekedtek. A villamosberendezések kivitele is 8,1 százalékkal és a gépexport is 25,5 százalékkal nőtt.