Kedden veszi kezdetét a 3. Precíziós agrárgazdálkodási kiállítás és konferencia
2017-02-20 11:00:13
A konferencián egyebek mellett arról is szó lesz, hogy a digitalizáció a precíziós gazdálkodás révén már a mezőgazdaságban is érezteti hatását.
A konferencián egyebek mellett arról is szó lesz, hogy a digitalizáció a precíziós gazdálkodás révén már a mezőgazdaságban is érezteti hatását.
Ünnepélyes keretek között írták alá 2017. február 16-án Brüsszelben a H2020 program Teaming pályázatának 10 nyertes projektjének képviselőivel a támogató szerződéseket, köztük a két magyar vezetésű projektét is, termelésinformatika és -irányítás, továbbá orvostudományi kutatások területén.
Mintegy 5,3 milliárd forintból bővíti szolnoki gyárát az F. Segura Hungária Kft., a kormány 680 millió forint támogatást nyújt a spanyol járműipari alkatrészgyártó újabb fejlesztéséhez.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban összesen 38,8 milliárd forintnyi összegre rúg a három új pályázat értéke.
Az elektromobilitás terjesztését célzó Jedlik Ányos terv megvalósításáról tavaly ősszel írt alá együttműködési megállapodást a fővárosi önkormányzata és az NGM. A megállapodás eredményeként rövid távon mintegy 250 töltőoszlop és 500 töltőhely létesülhet városszerte, amelyek számát a tervek szerint folyamatosan bővítik.
Ezzel a teljesítménnyel vette át az első helyet az űrrekordok könyvében a szerdán indított indiai PSLV hordozórakéta. Az előző csúcstartó az orosz–ukrán Dnyepr rakéta volt, amely 2014-ben 37 műholdat juttatott fel.
Ünnepélyes keretek között átadták Jászberényben az Electrolux Lehel Kft. több mint 240 millió forintból megújult szerszám- és célgépüzemét pénteken.
A személyi számítógépek gyengélkedő világpiaca, illetve a mobil készülék üzletág alacsonyabb bevétele miatt csökkent a Lenovo forgalma és nyeresége 2016/17-es pénzügyi éve harmadik negyedévében.
Egymilliárd forintos beruházást hajt végre a repülőtéren a repülőgépek földi kiszolgálásával foglalkozó BUDPORT Handling Kft. A cég a legmodernebb, a kiszolgáláshoz szükséges eszközöket szerezte be tisztán saját forrásból és 150 új munkahelyet hoz létre a repülőtéren.
Okosszenzorokkal megtámogatott, energiatakarékos légkondicionálót fejlesztett ki az LG. A berendezés segítségével akár 31%-os hatékonyságnövekedés is elérhető
Idén már nyolcadik alkalommal csaptak az automatizált kisautók a 2017-es RobonAUT versenyen. A BME-VIK február 11-én rendezett versenyén az eddig akadályok mellett ebben az évben már egy útonálló drón is bevetésre került.
A fejlesztés célja az alumíniummegoldások következő generációjának kifejlesztése. Az új, hengerelt alumíniumtechnológiákra elsősorban az autó- és gépiparban nyílhat kereslet.
Nemzetgazdasági Minisztérium nem javasolta olyan konkrét tiltás bevezetését a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy Budapesten taxiszolgáltatást egy bizonyos türelmi idő elteltével csak zéró emissziós gépkocsival lehessen végezni.
A közétkeztetés kiszolgálására saját húsfeldolgozó üzemet épít a hajdúböszörményi önkormányzat – jelentette be a város alpolgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón.