A SpaceX 2018-ban indulna a Marsra
2016-04-28 13:20:19
A legtöbben túl merésznek tartják a cég bejelentését, azonban nem tudhatjuk, mit tartogat még számunkra a SpaceX.
A legtöbben túl merésznek tartják a cég bejelentését, azonban nem tudhatjuk, mit tartogat még számunkra a SpaceX.
A sanghaji vezető autóipari beszállító bejelentette pápai gyártóegység bővítését. A 7,4 milliárd forintos beruházás 450 új munkahelyet teremt majd, így állami támogatásban részesül a projekt, 1,85 milliárd forintos támogatást kap a projekt.
Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Go-Kart, Go-Bosch intelligens gokartverseny. A versenyt a nemzetközi nagyvállalat, a Bosch rendezte és szponzorálta.
A rugalmas kialakítású gumikar reagál a közeledő veszélyre és képes tompítani az esetleges ütközéseket.
Két SpaceX alapító tag új rakéta startupot indított. A projekt célja, hogy a mikro méret besorolású műholdakat juttassanak fel saját fejlesztésű gazdaságos rakétáikkal.
Hétfőn megnyitotta kapuit a Hannoveri vásár, más néven a Hannover Messe. A jeles eseményt a világ talán egyik legnagyobb technológiai és ipari találkozójaként tartják számon.
Még mindig érezhető a katasztrófa hatása, azonban már tervbe vették a környék újrahasznosítását. A csernobili atomerőmű környéke több szempontból is tiltott területnek számít, azonban szakértők komolyan fontolgatják a terület felhasználását.
A tervek szerint Kína idén beindíthatja az úszó atomerőmű programját. A Global Times pekingi napilap értesülése szerint akár húsz atomerőművel felszerelt hajót is legyártanának az elkövetkezendő években.
A mai számítógépeket, okos eszközöket és szenzorokat leginkább az energiaellátásuk korlátozza, legyen szó hálózati áramforrásról vagy akkumulátorról.
A Sentinel-1B a második tagja az európai a földmegfigyelő műholdrendszernek. A rádióméréseket végző űreszközök értékes adatokkal szolgálhat több tudományágnak, azonban a mindennapi élettel kapcsolatos információkat is gyűjtenek.
Hétfőn lerakták a Béres Gyógyszergyár új Szolnoki gyártóegységének alapkövét.
Az közelmúlt egyik legjelentősebb tudományos áttörésében, a gravitációs hullámok felfedezésében résztvevő magyar tudósok hazánkban építenék fel a "kozmikus fület".
Sűrített levegővel működő járművek versenyét, azaz a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil-t idén Egerben rendezik. A verseny május 5-7. között kerül megrendezésre.
Folytatódik a dízel botrány felgöngyölítése, mely során több modellt is letesztelnek. Németországban eddig több százezer dízelüzemű autót és haszongépjárművet hívtak vissza károsanyag-kibocsátási rendellenesség miatt.