A Toyota 2014-ben is megvédte első helyét az autógyártók között a BrandZ 100-as listáján, ahol a legértékesebb márkák kerülnek rangsorolásra. A második helyen a BMW végzett, míg a Mercedes-Benz a harmadik helyet szerezte meg. Az egyes vállalatok márkaértékének meghatározásában olyan tényezők játszottak kulcsszerepet, mint az érték és a minőségközpontú gondolkodásmód, a környezettudatosság és a fogyasztói igények minél hatékonyabb kiszolgálása - írja az Automotive News Europe.

A Toyota 2014-ben is megvédte a "legértékesebb autómárka" címét a BrandZ Top100-as listáján annak köszönhetően, hogy a legfrissebb tanulmány szerint a márka értéke 21 százalékkal 29,6 milliárd dollárra emelkedett. Ebben az is szerepet játszott, hogy a japánoknál továbbra is az érték és a minőség áll a középpontban és élen járnak a hibrid hajtástechnológia alkalmazásában.

A második helyet a BMW szerezte meg a listán, a bajor márka értéke 25,7 milliárd dollárra emelkedett, ami 7 százalékos növekedést jelentett 2013-hoz képest. Míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokát a Mercedes-Benz szerezte meg, a német luxusautó-gyártó márkaértékét 21,5 milliárd dollárra becsülték. A Honda ugyan lecsúszott a dobogóról, viszont nagy oka nem lehet a panaszra, a vállalat márkaértéke 14 százalékkal 14,1 milliárd dollárra növekedett.

A Ford ugyan csak az ötödik helyet szerezte meg a listán a maga 11,8 milliárd dolláros értékével, viszont az amerikaiak könyvelhették el az egyik legnagyobb értéknövekedést (56 százalékot) tavalyhoz képest. Ebben döntő szerepet játszott a környezettudatos technológiák fejlesztése és alkalmazása, valamint a fogyasztók elvárásait és igényeit szem előtt tartó infotainment rendszerek bevezetése.

A Nissan a hatodik helyet szerezte meg a maga 11,1 milliárd dolláros értékével, míg a Volkswagen a hetedik helyen végzett a nagy autógyártók között. Érdekesség, hogy a maga 8,4 milliárd dolláros márkaértékével a német gyártó nem szerepel a 100-as listán. Annak viszont mindenképpen örülhetnek, hogy a Volkswagen-csoport luxusmárkája, az Audi értéke a maga 27 százalékos növekedésével (7,1 milliárd dolláros érték) a legjobb teljesítményt nyújtotta a luxusgyártók között.  rhtwrthwrt