Hétmilliárd forintból létesít gyárat a dél-koreai Soulbrain vállalat Tatabányán, 4700 négyzetméteren lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártanak majd; a beruházáshoz a kormány 425 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

sbDominic Lee, a Soulbrain pénzügyi igazgatója – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A felépülő üzem a jövőben képes lesz a Magyarországon működő nagy koreai akkumulátorgyártó vállalatok, az SK Innovation és a Samsung alapanyag-igényének kiszolgálására – tette hozzá. Elmondta, a Soulbrain az első ütemben mintegy 50 embernek ad majd munkát, a vállalat akkora területet vásárolt, hogy azon a második és harmadik ütem fejlesztései is elférnek.

A miniszter kiemelte, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, az ipari termelés 29 százalékát adja az autóipar, 175 ezren dolgoznak az ágazatban, és 91 százalékos az export aránya. A vészjóslások ellenére a magyar autóipar teljesítménye 2019 első 11 hónapjában 13 százalékkal nőtt, 8947 milliárd forint termelési értéket állított elő, amely már meghaladja a 2018-as egész éves rekordadatot – jegyezte meg.

Szijjártó Péter elmondta, a keleti nyitás stratégiája sikeres, a keletről érkezett beruházások egyre nagyobb szerepet játszanak a magyar gazdaságban. Tavaly az országba érkezett beruházások értékének 48 százalékát képviselték a keleti nagyvállalatok, Magyarországon újonnan létrehozott munkahelyek 32 százaléka is keleti beruházókhoz köthető. 2019-ben a koreai vállalatok döntöttek a legtöbb magyarországi beruházás mellett, 2014 óta összesen 1300 milliárd forint értékű 22 nagy koreai beruházás érkezett az országba, és 7000 új munkahelyet hoztak létre – mondta.

A miniszter kifejtette, Magyarország számára eddig pozitív hatással járt, hogy az elektromobilitáshoz, az új autóipari korszakhoz köthető beruházások közül több is jött az országba. Korea piacvezető az elektromos akkumulátor gyártásában globálisan, és a két legnagyobb koreai elektromos akkumulátorokat gyártó vállalat jelenleg Magyarországon építi fel a világ legnagyobb elektromos akkumulátor gyárait. Az SK Innovation és a Samsung több milliárd euró beruházást hajt végre az országban, a világ legnagyobb elektromos akkumulátor gyártási kapacitását hozzák létre, amely újabb beszállítókat is vonz.

Dominic Lee, a Soulbrain pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a tervek szerint az év végére befejeződik a tatabányai üzem építése és jövő év közepén már termelni fog. A teljes beruházás értéke nagyjából 20 millió euróra rúg, az éves bevételük pedig 150 millió euró lehet. A vállalat magyar oktatási intézményekkel is együttműködik majd, különböző képzési lehetőségeket, gyakornoki pozíciókat biztosítanak majd. A Soulbrain törekszik arra, hogy a vegyi anyagok biztonságos kezelőjeként legyen jelen a piacon.

Bencsik János, a Jobbik országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy 2014-ben született meg az a kormányhatározat, amely Tatabánya és Esztergom térségét kiemelt járműipari és mechatronikai fejlesztési régióvá nyilvánította. Az elmúlt hat évben olyan beruházások valósultak meg, amelyek kiemelték a Tatabánya-Oroszlány-Tata-Komárom városegyüttest az ország gazdasági életéből.