Fődíjas lett a Minőség-Innováció 2019. évi nemzetközi pályázaton a Sanatmetal Kft. WIWE szívdiagnosztikai eszköze a kis- és középvállalkozások kategóriában, a verseny döntőjébe további három magyar pályázat is bejutott – közölte Molnár Pál, az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottsága (EOQ MNB) elnöke az MTI-vel.

w01A díjnyertes eszköz – fotó: WIWE Hungary / facebook.com

A fődíjasnak szerdán adták át az elismerést Tel Avivban. A mintegy 20 országban regisztrált WIWE szívdiagnosztikai eszköz képes a szív- és érrendszeri megbetegedések előrejelzésére. Molnár Pál elmondta, hogy a 2019. évi Minőség-Innováció pályázat nemzeti fordulójában négy pályázatot díjaztak, ezek továbbjutottak a nemzetközi fordulóba is. A nemzetközi versenyben Magyaroszág a döntőbe jutott három pályázattal és a fődíjjal a nemzetközi zsűritől kapott pontszámok alapján hatodik lett a 17 részt vevő ország között.

A 2019. évi Minőség-Innováció pályázat nemzetközi döntőjébe jutott nagyvállalati kategóriában a Lechner Nonprofit Kft. "e-közmű, vagyis az egységes elektronikus közműnyilvántartás" pályázata, a környezet-fenntarthatóság kategóriában az Agrova Kft. precíciós mezőgazdaságot szolgáló technológiája, a közszféra kategóriában a főváros XIII. kerületi önkormányzatának "nemcsak íróasztal mögött" pályázata.

w02A díjnyertes eszköz – fotó: WIWE Hungary / facebook.com

A finn minőségügyi szervezet kezdeményezésére a finn államelnök 2007-ben indította útjára a Minőség-Innováció két fordulós nemzetközi pályázatot, amelyen a versenyképességet növelő, vevőorientált minőség-fejlesztést eredményező innovációkat ismerik el.