Nagyjából 55-60 százalékos készültségű a zalaegerszegi járműipari tesztpálya kivitelezése, év végéig a pályaelemek döntő többsége aszfaltburkolatot kaphat – közölte a szerdán tartott sajtóbejáráson a tesztpálya miniszteri biztosa.

A ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya fogadóépülete az első ütem átadásának napján, 2019. május 20-án – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) a 265 hektáros területen mintegy 45 milliárd forintos állami beruházással épülő ZalaZONE Járműipari Tesztpályán újságíróknak arról beszélt, hogy az enyhe télnek köszönhetően az elmúlt hónapokban is zajlottak a kivitelezési munkák. A tesztpálya Európában is egyedülálló módon alkalmas lesz az önvezető és az elektromos, de a hagyományos járművek vizsgálatára is, illetve az épülő M76-os okosút révén még kiterjedtebb tesztkörnyezetet is biztosít.

A ZalaZone Kutatási és Technológiai Központ Zalaegerszegen az átadás napján, 2019. szeptember 20-án – fotó: Varga György / MTI

Tavaly, az első ütemben már átadták és azóta is használják a tesztpálya dinamikus felületét, a smart city vagy okosváros első 5 hektáros területét, valamint a kezelhetőségi pályát. Várhatóan év végéig a még készülő pályaelemek döntő többsége aszfaltburkolatot kap, illetve elindulhat majd az utolsó ütem, a 8 kilométeres ovális pálya kialakítása is.

A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy a smart city 5 hektárja mellett elkészült a további 13 hektáros területének alapozása,  illetve a városi környezetet imitáló utak kavicságya. Az év végéig elkészül az aszfaltozás, illetve a városi környezetet mutató épületvázak. Ugyancsak elkészült a kavicságyazása a 1,5 kilométer hosszú, kétszer kétsávos autópálya-szakasznak, valamint az ehhez csatlakozó 5 kilométeres autóút.

5G mobilszolgáltatást biztosító adótorony az épülő zalaegerszegi járműipari tesztpálya mellett – fotó: Varga György / MTI

Épül a 8 különböző felületet biztosító fékpálya is, amelyen a vizes, jeges és egyéb burkolatokon tehetik próbára a járművek fékberendezéseit és gumijait. Jelenleg 8 centiméteres, speciális kivitelű, nagy teherbírású kerámiakockákból egy fűtött sátor alatt burkolják a 200 méteres, jeges útviszonyok előidézésére alkalmas felületet – ismertette Vigh László.

A győri Széchenyi István Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének önvezető tesztautója a ZalaZone Zalaegerszegi Járműipari Tesztpályán – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A miniszteri biztos jelezte: a zalaegerszegi járműipari tesztpálya tulajdonképpen "soha nem lesz kész", hiszen a mostani tervek alapján készülő elemek befejezése után a további felmerülő igényeknek megfelelően bővítik és kiegészítik majd.