A BMW vezetői elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett, erről biztosították a vállalat vezetői Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a szerdai egyeztetésükön. Ezt a miniszter közölte Facebook-oldalán szerdán.

Szijjártó Péter azt is megemlítette, hogy jövő pénteken Debrecenbe érkeznek a gyár leendő vezetői és a beruházás irányítói, akikkel személyesen fognak megbeszélést folytatni. Kiemelte, a BMW Debrecen iránti elkötelezettségét mutatja, hogy a gyár építési munkálatai már most is zajlanak.

A BMW AG szerdán publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter pénzügyi igazgató közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint 4 milliárd euróra kurtítják.

Illusztráció – fotó: BMW Group

Szijjártó szerint a jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek.  "A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk" – jelentette be. Megjegyezte, hogy a magyarországi üzem kivitelezése mellett más projektek is halaszásra kerülnek.

A gazdasági visszaesés a BMW-t is érzékenyen érinti

A világgazdasági visszaesés és az autópiaci forgalom várható csökkenése tükrében a konszern az idén eladásainak és eredményének jelentős csökkenésére számít a honlapján szerdán publikált negyedéves beszámoló alapján.

  • A BMW AG csoport értékesítési árbevétele 3,5 százalékkal 23,252 milliárd euróra emelkedett 22,462 milliárd euróról. Az adó előtti eredmény 4,7 százalékkal 798 millió euróra nőtt 762 millió euróról.
  • A csoport 574 millió euró nettó nyereséget könyvelt el az első negyedévre, 2,4 százalékkal kisebbet a tavalyi 588 millió eurónál.
  • Az első negyedévben a BMW AG 477,1 ezer BMW márkájú autót értékesített, 20,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 600,6 ezernél.
  • A motorkerékpár eladások száma 9,9 százalékkal 34,7 ezerre csökkent 38,6 ezerről.

A BMW a világpiaci autóeladások 22 százalékos csökkenésére számít az idén.

  • Ezen belül az Európai Unióban 25 százalékkal,
    • Németországban 21 százalékkal,
    • Franciaországban 28 százalékkal,
    • Olaszországban 35 százalékkal,
    • Spanyolországban 32 százalékkal szűkül a piac.
  • A brit piaci forgalom 23 százalékkal,
  • az amerikai 27 százalékkal,
  • a kínai 16 százalékkal csökkenhet az idén.

A BMW ennek tükrében tavalyi 2,538 milliós autóeladásainak jelentős csökkenését várja.

  • Hasonlóképpen motorkerékpárból is "lényegesen kevesebbet" fog értékesíteni a tavalyi 175 ezernél.
  • Az éves adó előtti eredmény elmarad majd a tavalyi 7,118 milliárd eurótól.
  • A konszern alkalmazottainak száma pedig a tavalyi év végi 133 ezerről 126 ezerre csökken.