Franciaország intézkedéseket vezet be annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatban és a gyógyszergyártásban egyes termékek előállítását hazatelepítsék a vállalatok – ígérte meg kedden Emmanuel Macron államfő, aki szerint a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy hazájának "technológiai, ipari és egészségügyi" függetlenségre van szüksége.

Illusztráció – fotó: pexels.com

"Egyes kritikus termékek visszatelepítésére teszünk kezdeményezést. Mindenki látta a krízis alatt, hogy a mindennap használatos gyógyszereket már nem Franciaországban és nem is Európában gyártják" – hangsúlyozta a francia elnök a Sanofi gyógyszergyárnak a közép-franciaországi Lyonban található üzemében tett látogatásán.

Emmanuel Macron 200 millió eurós állami támogatást is bejelentette a termelési infrastruktúra finanszírozására. "Ez a válság rámutatott arra, hogy itthon és a kontinensen kell folytatnunk a gyártást" – mondta az elnök. A Sanofi jelezte, hogy 610 millió eurót fektet be Franciaországban egy oltóanyaggyártó üzem létrehozására.

A telephelyen 3-4 fajta oltóanyagot lehet majd egyszerre gyártani, míg a jelenlegi üzemek egy-egy oltóanyag gyártására szakosodtak. Macron szerint ez a befektetés nagyon erős lépés, és annak a bizonyítéka, hogy Franciaország jelentőséget tulajdonít a technológiai, ipari és egészségügyi függetlenség újjáépítésének.

A Sanofi a világ egyik legjelentősebb oltóanyag-fejlesztője, jelenleg két koronavírus elleni oltóanyag-tesztelést is folytatnak, amelyek eredményei 2021-ben várhatók. A francia alapítású gyógyszeripari csoport egy hónappal ezelőtt éles vitát váltott ki azzal, hogy Paul Hudson vezérigazgató kijelentette:  a vállalat "elsőként" az Egyesült Államokat látja majd el oltóanyaggal, mert ez az ország részt vállal a kifejlesztés kockázataiból is.

A Sanofi ugyanis az új koronavírus elleni vakcina kifejlesztését az amerikai egészségügyi minisztérium egyik hatóságának (Barda) támogatásával és vele együttműködésben végzi. A Sanofi vezetői utóbb ígéretet tettek arra Emmanuel Macronnak: céljuk – ha kifejlesztik a vakcinát –, hogy az mindenki számára hozzáférhető legyen.