A koronavírus-járvány következményeként Franciaországban március 1. és július 5. között 193 nagyvállalatnál mintegy 27 ezer munkahely megszüntetését jelentették be, ami kétszerese a tavaly ugyanezen időszakban elindított leépítéseknek – írta szerdai összesítésében a munkaügyi tárca.

Az első negyedévben mindösszesen hat repülőgépet adott el a francia repülőgépgyártó – fotó: AIRBUS

A jelentés szerint a kevesebb mint tíz főt foglalkoztató cégeknél 1672 elbocsátási eljárás indult, több százezer alkalmi foglalkoztatott szerződését pedig nem hosszabbították meg. Az első leépítési terveket június elején jelentették be, az első héten 15-öt, a másodikon 19-et, és azóta hetente nagyjából harmincat.

A legnehezebb helyzetbe a repülőgépgyártás került, az Airbus világszerte 15 ezer, Franciaországban 5 ezer munkahelyet szüntet meg, miközben az Air France légitársaságnál 7600 álláshelyet számolnak fel, aminek következményeként számos beszállító és alvállalkozó is elbocsátásokat tervez. Az Airbus toulouse-i telephelyén – ahol mintegy 3 ezer munkahely szűnik meg – szerdán három szakszervezet felhívására másfél órás figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak a dolgozók a tervezett elbocsátások ellen, csütörtökre pedig utcai tiltakozást hirdettek.

A Renault autógyár már a járvány miatt kihirdetett karantén elején, márciusban közölte, hogy 4600 munkahelyet megszüntet, és egy kisebb üzemét is bezárja Párizs közelében, Choisy-le-Roi településen. A ruházati iparban eddig 16 ezer állás került veszélybe, a Nokia telekommunikációs vállalat több mint ezer embert küld el, és a Sanofi gyógyszergyártó is ezer fős leépítéssel számol.

A Le Monde című napilap ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a járműiparban a leépítések egyértelműen a járvány következményének tekinthetők, addig más ágazatokban nem feltétlenül a járványügyi korlátozásokkal, hanem a termelési költségekkel hozhatók összefüggésbe az átszervezési programok, amelyeket már a koronavírus megjelenése előtt is terveztek a cégek. A francia kormány arra számít, hogy a koronavírus-járvány következményeként legalább a munkahelyek 2,8 százaléka, 800 ezer munkahely szűnik meg az idén – jelezte szerdán Bruno Le Maire gazdasági miniszter.

A francia jegybank kedden közzétett jelentésében úgy számolt, hogy az idén közel egymillió munkahely szűnik meg Franciaországban, a munkanélküliségi ráta pedig az év végén meghaladhatja a 10 százalékot, és 2021 első felében tetőzik 11,8 százalékon. A járvány előtt 8,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.