A Metal 99 Kft. 384 millió forintot meghaladó beruházásához több mint 173 millió forint támogatást nyert el a Pénzügyminisztérium által meghirdetett pályázaton.

m01Dolgozók a Metal 99 Kft. dabasi telephelyén 2020. július 27-én – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A fejlesztéssel a vállalkozás modernizálja gépparkját, bővíti kapacitásait. A cég olyan közlekedési vállalatok beszállítója, mint a BKV, a Mahart, a MÁV vagy az egyes megyeszékhelyek tömegközlekedéséért felelős társaságok.

A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak – hangsúlyozta Varga Mihály a dabasi székhelyű Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán a tárca hétfői közleménye szerint.

A pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően.

Pest megyei kis- és közepes vállalkozások számára tavaly megnyílt pályázati kiírásra több mint négyszeres volt a túljelentkezés – közölte a miniszter. Ezért megvizsgálva a keretösszeg megemelésének lehetőségét a kormány úgy döntött, hogy a 2020 májusában nyertesként jelölt 86 pályázaton túl várhatóan további 78 cég eszközberuházását támogatja – tette hozzá.

m03Varga Mihály pénzügyminiszter (j2), Garajszki Péter, a Metal 99 Kft. ügyvezetője (j) és Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő – fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja az, hogy segítse a Pest megyei vállalkozások versenyképességének növelését és a munkahelyek megtartását. A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, valamint információs technológiai fejlesztések megvalósítására is – ismertette Varga Mihály.