Az elmúlt tíz év következetes gazdaságpolitikájának köszönhetően a kormány képes segítséget nyújtani a családoknak és a vállalkozásoknak – jelentette ki Varga Mihály a Jász-Plasztik Kft. legújabb, a Nagyvállalati beruházási támogatási program keretében megvalósult munkahelymegőrző beruházásának bemutatásakor.

A Jász-Plasztik Kft. nyíregyházi üzeme – fotó: nyiregyhaza.hu

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar vállalkozásoknak és munkavállalóknak nagy szerepük van abban, hogy a koronavírus-járvány tavaszi hulláma után a magyar gazdaság gyorsan helyre tudott állni. A Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint Varga Mihály kiemelte: eredményesek a kormány gazdaságvédelmi intézkedései, a magyar gazdaság 11,3 százalékos növekedést ért el a harmadik negyedévben az előző negyedévi mélyponthoz képest. Mint mondta: az elmúlt hónapok teljesítménye azt mutatja, hogy a gazdaság egy közel teljes tavaszi lezárás követően is gyorsan helyre tud állni, azaz a helyreálló képessége kitűnő.

A válságból való kilábalás kulcsa a beruházások támogatása, ezért a kormány jól döntött, mikor öt évvel ezelőtt életre hívta Nagyvállalati beruházási támogatási programot – emlékeztetett Varga Mihály kiemelve, a megvalósult fejlesztések hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar gazdaság jóval ellenállóbbnak bizonyult a járvány miatt kialakult válság hatásaival szemben.

A miniszter elmondta: 2020. szeptember végéig 156 támogatási szerződést kötött a Pénzügyminisztérium, így 116 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érkezett a magyar nagyvállalatokhoz. Ennek köszönhetően mintegy 281 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg Magyarországon, és a támogatott beruházások több mint 2700 új munkahelyet teremtenek. A program idén várhatóan több mint 86 milliárd forint összértékben segíti elő beruházások megvalósítását országszerte v tájékoztatott a tárcavezető.

A jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Kft. most elkészült 4,8 milliárd forintos fejlesztéséhez a kormány 1,9 milliárd forint támogatással járult hozzá – hívta fel a figyelmet Kasza Lajos, a cég ügyvezetője a projekt bemutatásakor. A három telephelyükön – Jászberényben, Nagyrédén és Nyíregyházán – megvalósult eszközbeszerzés lehetővé teszi, hogy munkahelyeinek számát megőrizze, illetve emelje a jövőben.