A több mint 800 millió forint értékű rekonstrukciós munkálatok befejezése után idén ősszel kezdik meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykálló határában fekvő Harangodi-víztározó feltöltését.

A feltöltés előtt álló Harangodi-víztározó Nagykálló határában - Fotó: Balázs Attila / MTI

Az 1,2 millió köbméter víz befogadására alkalmas víztározóban a kialakítása óta eltelt több mint negyven évben jelentős mennyiségű iszap halmozódott fel, ami csökkentette a kapacitását és vízminőségi problémákat is okozott. A 2019-ben elkezdődött munkák során 200 ezer köbméter iszapot távolítottak el a mederből, felújították, illetve átépítették a duzzasztó és a beeresztő műtárgyakat, a töltéseken aszfaltburkolatot, a tározó körül új szervízutakat építettek ki a szakemberek.

A fejlesztés során megújultak a vízmércék, a két új távmérő telepítésével pedig lehetőség lesz a tározó vízszintjének és a tározóból kiadagolt víz mennyiségének automatikus mérésére. A műszerek által mért adatokat a felső-tiszai árvízi előrejelző és riasztó központ távjelző hálózatába is bekapcsolják.

A kivitelezési munkálatok már csak néhány helyszínen vannak folyamatban, ezek befejezése után - a tervek szerint idén októberben - kezdődhet el a tározó vízfeltöltése.

A jövő évtől a megújult Harangodi-tározó a belvízvédelmi, az öntözővíz szolgáltatási és halászati célok mellett turisztikai célokat is szolgálhat, új lehetőségeket teremtve a vízisport kedvelői, a kikapcsolódni vágyók és a természet kedvelői számára - írta közleményében a vízügyi igazgatóság.