Az új technológiák használata nélkül nincs jövő, a növénytermesztésben a gazdálkodók, élve a támogatási lehetőségekkel, jelentős gépberuházásba kezdtek - mondta a tárca parlamenti államtitkára a szatymazi Barackvirágnap és metszési bemutató szakmai konferencián az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
Forrás: Facebook/AXIÁL Kft.
Farkas Sándor a rendezvényen közölte, hogy precíziós gépek beszerzésére irányuló pályázati felhívás keretében a gazdák 212,39 milliárd forint támogatási igényre nyújtottak be kérelmeket. Az eddig meghozott támogatói döntések eredményeként 2683 termelő részesült 196,78 milliárd forint támogatásban, amelynek során mintegy 2200 traktor, 3500 mezőgazdasági munkagép, 230 önjáró permetezőgép, 700 kombájn beszerzésére és termelésbe állítására nyílt lehetőség. Az államtitkár kiemelte, hogy a nehézségek ellenére 2022-ben a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke megközelítette a 4 ezer milliárd forintot, amely 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál, amihez az árak 42 százalékos emelkedése járult hozzá. Magyarország agrárexportja tavaly meghaladta a 13 milliárd eurót, azaz 10 év alatt több mint kétszeresére növekedett. A cél 2030-ra elérni a 15 milliárd eurós értéket.
Farkas Sándor megemlítette a mezőgazdaságban is tapasztalható munkaerőhiányt, kiemelte, hogy ennek ellensúlyozása érdekében is szükséges a technológiai modernizáció, az automatizáció és a versenyképesség növelése, hiszen a jövőben várhatóan még kevesebb lesz a foglalkoztatottak száma, de megnő az igény a jól képzett, a modern, digitális technológiát és termelési megoldásokat ismerő munkavállalók iránt.
A közlemény szerint az Európát sújtó történelmi aszály Magyarországon elsősorban az alföldi régióban okozott nagyon komoly károkat. A kormány már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy növelni kell az öntözhető mezőgazdasági területek nagyságát. Ennek hatására született meg az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény, váltak könnyebbé, egyszerűbbé az öntözést lehetővé tévő hatósági eljárások és ehhez párosult egy olyan támogatáspolitika, amely ösztönzi az öntözhető területek mértékének növelését.
Farkas Sándor a jelenleg is nyitott, pályázható felhívások közül kiemelte "A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése" című kiírást, melynek benyújtási határidejét meghosszabbították, így a támogatási kérelmek benyújtására június 30-ig van lehetőség.
A tavasz első jele a szatymazi barackvirágzás, ennek alkalmából tart 29 éve szakmai napot a Dél-alföldi Őszibarack-termesztők Szövetsége és Szatymaz Község Önkormányzata. A konferencia idei programjába bekerült a regeneratív talajművelés témája. A délután folyamán metszési és technikai bemutatókat is rendeztek, ahol a gazdák a fagyvédelmi légkeverőgéppel és a drónos permetezési technikával is megismerkedhettek - olvasható a közleményben.