A STRABAG Aszfalt Kft. aszfaltkeverő üzem építését tervezi egymilliárd forintot meghaladó beruházással Tatabányán, az M1-es autópálya felhajtójának közelében.

Illusztráció: Pexels

Az üzem indulását 2024 második felére ütemezik, a létesítmény az induláskor 10 embert foglalkoztat majd.

A Tarjáni út mellett fekvő háromhektáros telken az aszfaltkeverő mellett alapanyag-, másodnyersanyag- és bontottanyag-tárolók, illetve egy irodaépület kap helyet.

Az üzemet az alap- és kötőrétegekhez szükséges anyagból a telephely közvetlen szomszédságában található kőbányából szolgálják ki, a kopórétegekhez pedig az uzsai kőbányából szállítanak finom- és durvakőanyagot.

A létesítménybe telepítenek egy óránként 260 tonna aszfalt legyártására képes berendezést, így az éves kapacitás eléri majd az 500 ezer tonnát.

A berendezés képes lesz a beszállított aszfalttörmelék újrahasznosítására, illetve habosított bitumen előállítására.  Az újrahasznosítás aránya akár 40 százalékos is lehet.

A közleményben kitérnek arra, hogy az üzem helyszínének kiválasztásakor környezetvédelmi szempontokat is érvényesítettek, az alapanyagok beszállítása városi utak használata és a lakókörnyezet zavarása nélkül valósul meg.

A STRABAG Aszfalt Kft. az osztrák tulajdonú STRABAG konszern leányvállalata, Magyarországon 2 telephellyel és 21 fiókteleppel rendelkezik.

A nyilvános cégbeszámolók alapján a társaság 2020-ban 8,6 milliárd, 2021-ben pedig 16 milliárd forint árbevételt ért el, amelynek nagy része aszfalt és előregyártott betonelem értékesítéséből származott. A cég adózott eredménye 2020-ban 0,62 milliárd, 2021-ben 1,5 milliárd forint volt.