A mol a 80 milliárd forint értékű rendkívüli osztalék kifizetését tervezi. Ennek érdekében közgyűlésre szeretné hívni az INA részvényeseit.
Korábban a Mol nem csak, hogy megmentette a csődtől az INA-t, de nyereséges vállalatot csinált belőle. Most már az INA jelentős befektetési lehetőségekkel rendelkezik, ennek ellenére a horvát gazdasági minisztérium továbbra is megtagadja az engedélyt, hogy kőolaj és földgáz után kutasson Száva és Horvátország északnyugati területein.
Ennek hátterében az állhat, hogy horvát állam régóta át akarja venni az INA irányítását, de továbbra is a MOL rendelkezik a többségtulajdonnal. Horvát állam úgy tűnik megpróbálja ellehetetleníteni az INA további terjeszkedését, ami hosszútávon kihathat a vállalat jövőjére.
A MOL pénzügyi vezérigazgató-helyettese szerint készen állnak arra, hogy eladják részesedésüket, ha továbbra sem jutnak dűlőre a horvát kormánnyal.
Ennek lehet az első lépése a MOL javaslata, melyben napirendre kívánja tűzni az INA részvényeseinek közgyűlését. A közgyűlésen fogja a részvényesek támogatását kérni az osztalék kifizetéséről, mely az INA eredménytartalékából kerül kifizetésre.