Két, részben magyar fejlesztésű műszer is kiválóan működött a Philae-n az ereszkedés közben és az üstökösmag felszínén.
A leszállóegység ROMAP kísérletének magnetométerét – melynek célja az üstökös esetleges mágneses terének a mérése – a műszerek közül elsőként, már a Rosettáról történt leválás előtt két órával bekapcsolták. Egy órával később, valamint a leválást követően még összesen három alkalommal – az üstökös magjától különböző távolságokban – a SESAME kísérlet pordetektorával (DIM) is végeztek méréseket. A ROMAP és a keringőegység magnetométerei adatainak összevetéséből a mérnökök a Philae mozgására, orientációjára, forgására tudtak következtetni, emellett a kinyúló rúdon lévő detektor rezdüléseiből másodperc pontossággal meg tudták határozni az egyes talajérintések időpontját!
Mivel a landoláskor a leszállóegység talajhoz rögzítése nem sikerült, az előzetes mérési tervhez képest a szonda biztonsági üzemmódban folytatta a méréseket, azaz nem került sor olyan kísérletekre, amelyekhez mechanikai műveletet – pl. a leszállóegység elforgatását, fúrást, mechanikus szerkezet kinyitását – kellett volna végrehajtani. Szerencsére sem a ROMAP kísérlet plazmadetektora (SPM), sem a DIM nem igényelt ilyen műveletet. (A későbbiekben végül valamennyi műszer bekapcsolására sor került.)
Az első talajérintés után így elkezdődhettek a plazmamérések, melyek aztán több mint 6 órán át folytak; 5 alkalommal, közel 1-1 órára pedig a DIM műszert is bekapcsolták. Utóbbi mérési adatai arra engednek következtetni, hogy a Philae végső leszállóhelyén az üstökös aktivitása jelenleg meglehetősen kicsi.