Nem absztrakt festményt látnak a képen, hanem a Tejútrendszer mágneses terének látványos megjelenítését.
Kép: ESA
A méréseket az ESA Planck-űrszondája végezte 2009 és 2013 között. Igaz, hogy a Planck fő feladata a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás mérése volt, de a kutatók kénytelenek voltak az előtérből származó emissziót is folyamatosan mérni, hogy azt, mint zavaró tényezőt figyelembe tudják venni, amikor a kozmológiai mérési eredményeket megtisztítják a zavaró hatásoktól. Természetesen maga a leválasztott „zavaró tényező” önmagában is értékes tudományos ismereteket tartalmaz, elsősorban a csillagok születésére és a Tejútrendszerben lejátszódó más jelenségekre vonatkozóan.
A Planck-szonda a méréseit a mikrohullámú tartományban, 353, 545 és 857 GHz frekvenciákon végezte, emellett 353 GHz-en polarizációs méréseket is végzett, amelyekből a Tejútrendszer mágneses terét számították ki. Az előtérben észlelt sugárzás fő forrása a használt hullámhosszakon a kozmikus por, ami a Tejútrendszert átható kozmikus anyag kisebb, de fontos összetevője (a csillagok nyersanyagául szolgáló, nagyobb részt kitevő gáz mellett).
A kozmikus gázt és port átszövi a Tejútrendszer mágneses tere. Hatására a porszemcsék úgy igyekeznek elhelyezkedni, hogy hosszabb tengelyük párhuzamos legyen a mágneses tér irányával. Emiatt a porszemcsékről visszaverődő sugárzás polarizálttá válik, ezért lehet a polarizációs mérésekből a helyi mágneses tér irányára következtetni. Így tudták a Planck kutatói rekonstruálni a Tejútrendszer mágneses terét, és megvizsgálni annak hatását a csillagok keletkezését eredményező szerkezetek kialakulására.
A bemutatott képen a színek a por emissziójának erősségét jelzik, feltárva a csillagközi felhők szerkezetét. A szálak a polarizációs mérések eredményét, azaz a mágneses tér szerkezetét jelenítik meg. A kép tanúsága szerint különösen a Tejútrendszer fősíkjában szoros a kapcsolat a mágneses tér és az intersztelláris anyag között. A fősík mentén sokkal rendezettebb a mágneses tér, amely galaxisunk spirális szerkezetét követi. Kisebb gáz- és porfelhők a fősík fölött és alatt is előfordulnak, de ott a tér kevésbé szabályos. A kutatók megállapították, hogy a szálas szerkezetű csillagközi felhők többnyire a környező mágneses tér irányába állnak be, bizonyítva, milyen fontos szerephez jut a mágnesség a galaxisok fejlődésében.