Rábólintottak a battonyai geotermikus erőműre, elfogadták a kutatási és műszaki tervét. Ez azt jelenti, hogy hazánkban épülhet meg a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye.

geotermikus

További engedélyek megszerzése után megkezdődhet a helyszín felmérése a megfelelő terület után. A projekt kivitelezői abban reménykednek, hogy januárban már megkezdhetik a fúrásokat.

Az erőmű működéséhez a felszínről vizet juttatnak le, mely egy másik kúton keresztül nagy nyomású gőzként törne a felszínre. Ez a gőz hajtaná meg a turbinákat. Az erőmű a tervek szerint évente 12 megawatt energiát termelne, továbbá 60 megawattnyi hőtermelést biztosítana. Ezzel a teljesítménnyel túlszárnyalhatná az összes eddigi geotermikus erőművet.

Az erőmű 116 millió euróból készülne el, melyből 39-3 milliót uniós támogatásból finanszíroznának. Az erőmű által a környezetkímélőbb módon állítanák elő az áramot, egyúttal olcsó távhő-szolgáltatáshoz is jutnának.