Az ellátmány és kísérleti eszközök mellett egy sor apró műholdat is szállít a Nemzetközi Űrállomásra.

HTV-5 japán teherűrhajó

Kép: JAXA

A Japán Űrügynökség ötödik teherűrhajója a kedvezőtlen időjárás miatt beiktatott néhány napos halasztás után indult útnak a Nemzetközi Űrállomás felé. A start egy H-2B hordozórakétával történt Tanegashima szigetéről, 2015. augusztus 19-én, magyar idő szerint 13:50-kor.

A japán teherűrhajók történetében először egy japán űrhajós, az épp most az ISS-en dolgozó Kimija Jui fogja kezelni a robotkart, amellyel a tervek szerint öt nappal az indítás után befogják és komplexumhoz csatlakoztatják az űrállomást megközelítő a HTV-5-öt. Várhatóan szeptember végéig marad ott.

Az ISS-re való teherszállítást jelenleg orosz, amerikai és japán űreszközökkel végzik. Közülük a japánban tervezett és épített HTV-k szállítókapacitása a legnagyobb, és egyedül képesek nagyméretű elemek feljuttatására. Ráadásul mind az amerikai, mind az orosz teherűrhajók közül elvesztettek a közelmúltban egyet-egyet sikertelen indítások következtében.

Ezúttal a belső, nyomás alatt tartott rakodótérben összesen mintegy 5,5 tonna, a külső raktérben 1 tonna szállítmányt helyeztek el. Ez utóbbi helyen utazik a kozmikus sugárzás vizsgálatára szolgáló berendezés. A műszerrel az asztrofizika olyan fontos kérdéseire keresik majd a választ, mint a nagyenergiájú kozmikus sugárzás eredete, keletkezésének helye galaktikus környezetünkben, a részecskék gyorsításának fizikai mechanizmusa, terjedésük a Tejútrendszerben, valamint a sötét anyag mibenléte. A Kibo modul külső platformjára helyezendő CALET remélt működési élettartama legalább két év.

A hermetizált rakodótérben többek között egerekkel végzendő súlytalansági kísérletekhez használható, az állatok elhelyezésére szolgáló egységeket, magas fölötti hőmérsékleten végrehajtandó fémolvasztási kísérleteket lehetővé tevő levitációs kemencét visz magával a japán teherűrhajó. Újfajta, kisebb, modulszerűen előkészített kísérletek befogadására szolgáló tárolórekeszek is utaznak az ISS-re. A rakományból természetesen nem maradhatnak ki a különféle kísérleti minták, a tartalék alkatrészek, valamint az űrhajósok számára a friss és tartós élelmiszerek, az ivóvíz és a használati tárgyak.

A teherűrhajóval felszállított, a CubeSat szabvány szerint épült nanoműholdakat későbbi időpontokban állítják majd önálló pályára az ISS japán Kibo kutatómoduljából. Közülük a dán Aalborgi Egyetem AAUSat-5 nevű, az Európai Űrügynökség támogatásával is épült űreszközéről nemrég külön is írtunk. Mellette még egy dán, egy japán és egy brazil CubeSat, valamint az amerikai Planet Labs cég újabb 14 kis földmegfigyelő holdja jutott fel a Föld körüli térségbe.