Iparfejlesztési tervezetet jelentett be a kelet-mecseki térség önkormányzata. Az ipari beruházást a szénvegyészetre és szánbányászatra alapozva tervezték meg.

szénbányászat

A teljes beruházást egymilliárd euróból valósítanák meg, úgy tervezik az ásványkincsek felhasználásával beindítanák a régi iparágat, továbbá új a szénbányászatra épülő iparágak telepítését is tervezik. A nagymányoki és a váraljai-mázai szénmezők kitermelési jogával a Calamites Kft. rendelkeik. A cég elmondása szerint a közel 240 millió tonnára becsülik a térségben található feketeszénkészletet.

Főként az alapanyagok komplex vegyészeti felhasználását tervezik, ez főként a szén, kommunális hulladék és szennyvíziszap hasznosítását jelenti. Ezekből az alapanyagokból állítanának elő különféle termékeket, elsősorban biogázt, polikarbonátot, műtrágyát, kerozint, továbbá a gyógyszeripar számára is tudnának különféle alapanyagokat termelni.

A bejelentés szerint először a technológia költség-haszon arányát állapítják meg egy mintaprojekt során. A kutatás elvégzéséhez, 1-2 évre, a teljes program beindítására 8-10 évre van szükség. A térség GDP-je az országos átlaghoz képest folyamatosan csökken, ami azt jelenti, hogy valóban beavatkozásra van szükség.