Év végéig támogatás érhető el napelemes rendszerekre, valamint a 100%-ban vissza nem térítendő állami támogatású napelemes pályázat jövő tavasszal indulhat újra.

Illusztráció: Pexels

Óriási lett az érdeklődés az otthoni, tetőre telepíthet napelemek iránt a rezsicsökkentés részleges megszűntetése óta. Az utóbbi időben a drágábbá vált rendszerekre beruházni még mindig vonzó lehet az elszálló energiaárak miatt. A megtérülési idő közel megfeleződött az utóbbi időszakban. A kormány rezsicsökkentés csökkenésének bejelentése óta jelentősen nőtt az otthoni napelemek iránti érdeklődök száma. A kereslet megnövekedése már önmagában is dráguláshoz vezet, de ehhez egyéb tényezők is hozzájárulnak. Petre Andárs https://www.eu-solar.hu/rolunk/petre-andras/, az EU-Solar társalapító vezérigazgatója szerint kihathat a napelemes rendszerek árára a béreknek, az alvállalkozói díjaknak, az üzemanyagáraknak és a teherautók költségeinek növekedése is egyaránt. Emellett az inflációnak is szerepe van az ár kialakításában, ugyanis a komponensek importja eurókiadás, míg a bevételeiket forintban realizálják.

9-10 év volt a megtérülési idő korábban, ami a rezsiemelés következtében javult, azonban a költséges szintén emelkedtek, ezért nem beszélhetünk mégsem feleződésről. Arra számítanak az ügyfelek, hogy a rezsiköltségek tovább emelkednek negyedévente, ezért az elkövetkező években a napelemes beruházások költségeinek megtérülése tovább rövidülhet – véleményezte Petre András. A szakértő szerint a most megvalósuló lakossági napelemes rendszerek megtérülése akár 5 évnél is rövidebb lehet.

Az érdeklődés és a kereslet növekedése a rezsimódosítást követően nagyjából ötszörösére nőtt Petre András szerint. A Manap Iparági Egyesület elnöke, Szolnoki Ádám közleménye is ezt támasztja alá. Akinek módjában áll, az egész tetőfelületet lefedeti, nem ritkaságok 10-15 kilowattos megrendelések sem. Az energiatárolók még nem lettek keresettebbek és a hibrid inverterek terjedése előtt még akadályok állnak, pedig a végpontokon nagy szüksége lenne ezekre a rendszerirányítónak is.

Kérdéses lehet, hogy miként bírják a megnövekedett érdeklődést a hazai napelemes cégek.
A hatalmas magyarországi kereslet miatt még a felkészült EU-Solarnak is módostania kellett az idei nagykereskedelmi terveiket. A társaság arra a döntésre jutott, hogy egyelőre továbbra is a kiskereskedelmi szegmensre fókuszálnak a nagykereskedelmi tevékenységük fokozása helyett.

Ugyanakkor fennakadásokat okozhat az engedélyezési folyamat csúszásai, a mérőórahiány és az esetleges mérőhely szabványosítás.

Több program is segíti a lakosságot az itthoni napelemes beruházásokban. Ezek közé tartozik az év végén véget érő otthonfelújítási támogatás, azonban könnyen elképzelhető, hogy aki csak most vágna bele a telepítésbe, az már kicsúszik a határidőkből. Népszerű volt az MFB jelenleg szünetelő 0 százalékos hitelprogramja, valamint az a napelemes és fűtéskorszerűsítési, jelenleg szintén szünetelő program, amely 100%-ig vissza nem térítendő támogatással segítette az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat.