A Boston Dynamics fél tucat humanoid, illetve négylábú, sőt kereles robotot is fejlesztett az elmúlt évtizedekben, ám eddig konkrét terméket még sosem dobott piacra a világ talán legkifinomultabb robotjait fejlesztő cége.

A már 26 éve töretlenül robotokat fejlesztő cég meglepő lépéséről az index.hu adott hírt először az Engadget írása alapján. Az első Boston Dynamics házirobot picra dobását a cég elnöke, Marc Raibert jelentette be egy konferencián. A Spot Mini robotkutyáról már mi is írtunk, és meglepődve kísérhettük figyelemmel, hogy miként manőverezik önállóan a robot, illetve, hogy hogyan nyit ki segítség nélkül egy ajtót.

Arról, hogy a robotkutya mennyibe fog kerülni, az elnök még nem beszélt, azonban azt már lehet tudni, hogy a cégnek eddig 10 prototípusa van, és még idén szeretnének ezek mellé további 100 darabot legyártani, ennek érdekében pedig már elkezdtek együtt dolgozni az alvállalkozóikkal is. A robotkutya célközönsége valószínűleg nem a civi felhasználó lesz, nagy valószínűséggel a Spot Mini-nek valószínűleg különböző rendévdelmi feladatok kapcsán, illetve építkezéseken veszik majd hasznát.