Közel kétmilliárd forint értékű beruházás-sorozat részeként, jelentős állami támogatással új raktárcsarnokot épített a járműipari alkatrészek előállításával foglalkozó Modine Hungária Kft. Gyöngyösön - jelentette be az épület szerdai átadó ünnepségén a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára.

A Modine Hungária Kft. új raktárcsarnoka - Fotó: Komka Péter / MTI

Vargha Tamás rámutatott: a Modine Hungária Kft. 1,8 milliárd forintot meghaladó értékű beruházás-sorozatával 589 munkahelyet sikerült megőriznie. A cég gyöngyösi telephelyét és a mezőkövesdi székhelyét is érintő fejlesztésekhez a kormány 450 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. A munka eredménye a most átadott, 3500 négyzetméter alapterületű, új raktárcsarnok is, mely amellett, hogy a jövőben a vállalat versenyképesebb működését segíti, hat új munkahelyet is teremt.

Tájékoztatása szerint az elmúlt években a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) támogatásával a hagyományosan erős járműipar a második legtöbb új fejlesztést vonzotta, míg a projektek számában minden más ágazatot maga mögé utasított. Heves megyében 2014-2021. között 30 telephelyre összesen több mint 1,6 milliárd eurónyi befektetés érkezett, közel 7000 új munkahelyet létrehozva.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt: az itt létrejött beruházás egy hosszú út fontos állomása. Köszönet illeti a céget és a kormányt is, hogy sikerült ide eljutnia a Modine-nak és Gyöngyös térségének. Kiemelt megbecsülést érdemel és kap ezen a vidéken minden vállalkozás, amely hosszú időn át, a nehéz helyzetekben is kitartva az itt élők boldogulását szolgálja - fogalmazott a képviselő.

Nyári Zsolt, a Modine Hungária Kft. ügyvezető igazgatója mérföldkőnek nevezve a raktárcsarnok átadását kifejtette: eddig külső szolgáltatót kellett igénybe venniük a raktározáshoz, ezt hivatott megoldani a most lezáruló beruházás. Jelezte: a projekt a gyöngyösi telephely jövőjének is alappillére, melytől a következő pénzügyi évtől kezdve közel 50 százalékos árbevétel-növekedést várnak.

A mintegy 800 millió forintból felépült, 3500 raklapnyi áru egyidejű tárolására alkalmas és további 1700 négyzetméter kiszolgálóterülettel rendelkező raktárbázis kialakítása mellett a társaság fejlesztési csomagjának része még a cég mindkét telephelyén gépek beszerzése is - jelezte.