A magyar autóipar termelési értéke egy éven belül elérheti a 10 000 milliárd forintot – mondta hétfőn Cegléden a külgazdasági és külügyminiszter.

inf01A beruházás által 275 új munkahely jön létre – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Szijjártó Péter az Infineon Technologies nemzetközi vállalat új gyárának alapkő letételi ünnepségén elmondta: 6,4 milliárd forintos támogatást nyújt a kormány a vállalat új ceglédi beruházásához, amellyel 275 új munkahely jön létre. Hozzátette, hogy a beruházás összesen 32 milliárd forintba kerül, ehhez nyújt a kormány vissza nem térítendő támogatást.

A miniszter elmondta, hogy a magyar gazdaság sikeressége azon múlik, hogy milyen mértékben érkeznek hazánkba az elektromobilitásra épülő új autóipari korszak beruházásai. Hozzátette, ma az látható, hogy egyre nagyobb számban választják beruházásaik helyszínéül Magyarországot a nagy autóipari cégek. Az elektromobilitás területén megvalósuló fejlesztések nagy mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy az elmúlt öt évben minden év végén új éves beruházási rekord született – mondta.

Szijjártó Péter szerint Magyarország versenyképességét bizonyítja, hogy a világon a 92. helyen áll a lakosság számát tekintve, míg az autóipari export világranglistán a tizennyolcadikon. Hozzátette, hogy Pest megyébe az elmúlt öt évben 46 nagyberuházás jött a kormány beruházásösztönző politikájának köszönhetően, amelyek révén 500 milliárd forintnyi beruházással  8360 új munkahelyet hoztak létre.

A miniszter szólt arról, hogy a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy az ipari alkalmazású félvezetők fejlesztésében és gyártásában több területen piacvezető Infineon Technologies vállalatcsoport megerősítse pozícióját a világpiacon. Büszkeségre ad okot Magyarországnak, hogy a vállalat amellett választotta Magyarországot az új gyár felépítésére, hogy a világ 35 országában van jelen – fűzte hozzá. A miniszter beszélt arról is, hogy az elektronikai ipar a tavalyi évben 11 százalékkal tudta növelni teljesítményét, aminek a termelési értéke 5100 milliárd forint volt, és az idei év első felében is újabb 8 százalékos emelkedést sikerült elérnie úgy, hogy 145 ezer embert foglalkoztat hazánkban.

inf02Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szabó Tamás, az Infineon Technologies Cegléd Kft. vezérigazgatója a vállalat ceglédi üzemében – fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az Infineon Technologies Cegléd Kft. közleménye szerint a cég 25 éve van jelen Magyarországon. Eddig Magyarországon a 3500 V-os feszültségosztályig állítottak elő teljesítménymodulokat, amelyeket olyan területeken használnak, mint a zöldenergia és az ipari automatizálás. Az új gyár megépülésével a cég dolgozói létszáma megközelíti az 1600 főt, a gyártás 2021 végén kezdődik.

Nyilvános cégadatok szerint az Infineon Technologies Cegléd Kft. a 2017. október 1-jétől 2018. szeptember 30-ig tartó üzleti évében 13,078 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el, ami mintegy 2,48 milliárd forinttal több az előző évinél. A társaság adózott eredménye a 2018-as üzleti évben 286,9 millió forintot tett ki, szemben az előző évi 427 millió forinttal.